Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány napja lehullt a lepel a Bethesda legújabb settenkedős címéről, azonban ennél és néhány tömjénező szónál szinte semmi többet sem tudtunk meg róla, ámde ma hogy, hogy nem, a múlt héten bejelentett játék végre kép formájában is megnyilatkozik előttünk. Sovány koszt, de egy darabon még be kell érnünk ennyivel, a megjelenésre amúgy sem számíthatunk 2012-nél előbb. Az eddig látottak mindenesetre sokatok szívét rabul ejthette már...
A Dishonored-ben egy kissé Thief-hez hasonlatos, ám mégis más élményben lesz részünk – derül ki a GameInformer lelkes nyilatkozatából, de tisztának azért mégsem mondható az összkép. Annyi mindazonáltal bizonyos, hogy egy Corto nevű úriember bőrébe bújva kell majd ügyeskedünk, kardcsatákban is egyebek közt (mint azt a kép is sejteti), egy különös, kissé fantasy beütésű világban.
A fejlesztésben egyébiránt olyan aranykezű egyedek is részt vesznek, mint az első két Deus Ex-ért felelőssé tehető Harvey Smith, és a Half-Life 2-höz fűződő Vikor Antonov.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 hetekirály cucc lesz
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteBár sokat nem látni belőle… Ha a Thief nyomdokain fog járni, akkor nálam már talált is!
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 hete…a lényeg hogy már van valami…