Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Play 24/7 kínálatában már hetek óta előrendelhető, a Microsoft azonban csak most jutott el arra a pontra, hogy a napokban formálisan is bemutassa nekünk a Sea of Thieves című kalózos játékhoz készült limitált Xbox One kontrollert. A kérdéses vezérlő kapcsán egyébként valóban elkerekedhet a szemünk, hiszen a tervezők ezúttal nem tudták le egyetlen matricával a limitációt, az egész ugyanis az egyedi megjelenés mellett a bal oldali joystick esetében például iránytű festést kapott, de találhatunk rajta egy koponyát is, hogy a végeredmény úgy nézzen ki, mint egy elázott, Xbox One kontrollerre ragadt kincsestérkép.
A vezérlő igazi különlegességét azonban a jobb oldali ravasz adja majd, mely úgy néz ki, mint egy kalóz aranyfoga, ezáltal aranyfestésű megjelenést kapott, amennyiben pedig neked is megfájdult volna rá a fogad, február 6-tól nyugodtan beszerezheted magadnak, például a Play 24/7 kínálatából, ahol már most előrendelhető.
hellblade
8 éve, 1 hete és 8 órájaElég Ízléstelen lett..bár összességében az a halálfej megy a „konzolhoz”! 😄
hentes
8 éve, 1 hete és 8 órájaNekem bejövős a minta de a szín szar.
totyak
8 éve, 1 hete és 7 órájaNekem tetszik a szín, de nekem meg pont a logok nem kellenének rá, se koponya, se iránytű, csak a lila-zöld kontroller.
linuxfan
8 éve, 1 hete és 5 órájaCsinos. Ja nem. 😄
willthawheel
8 éve, 6 napja és 23 órájaSea of thieves?! Mond valamit nektek? 😄 Ahhoz nagyon is passzol, a designt is nagyon eltalálták. Ez az első „hivatalos” custom controller amit el is fogadnék. 😄
imperator
8 éve, 6 napja és 15 órájaAzért szerintem egész csinos, én elfogadnám.