Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékostársadalom egy része máig kétkedéssel és gyanakvással figyeli az Xbox One új mozgásérzékelős kameráját, a Microsoft ezért jobbnak látta tisztázni a működéssel kapcsolatban felmerült kérdéseket. A cég elmondása szerint a Kinect az arc lényeges pontjait deríti fel, majd a közöttük lévő távolság alapján azonosítja a felhasználót. Lényegében tehát numerikus adatokról van szó, amelyekkel az illetéktelenek nem tudnak visszaélni. A felhasználók teljes kontrollal rendelkeznek a róluk készült kép- és hanganyagok felett, így azok csak a beleegyezésükkel továbbíthatóak a Microsoft felé analízisre, a szolgáltatás javítása érdekében.
Ez igaz a testfelépítést és mozgást figyelő programok esetében is. A megnyugtatónak szánt hírek ellenére azonban érdemes elővigyázatosnak lenni, főleg a nemrégiben kipattant nemzetközi lehallgatási és megfigyelési botrányok tükrében.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 2 heteA beleegyezés pedig az első szerződésben lesz, amit indításkor kell elfogadni, ha akarod folytatni… 😉
drift3r91
12 éve, 2 hónapja és 2 heteUndorító és kész!
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 2 hetehát ezzel nem győztek meg engem, hogy az amit csinálnak nagyon durva
nabuka
12 éve, 2 hónapja és 2 heteTeljesen mindegy ki mit csinál, Kinect nélkül is meg tudnak figyelni. Ha meg valaki félti a seggét ezek miatt annak biztosan van takargatni valója…
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 2 hetehát am már régen megfigyelnek mindenki akit akarnak, nem kell hozzá kinect sem 🙂
italianman
12 éve, 2 hónapja és 1 heteez így van.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteAz szuper mikor sz asszonyt ékelem közbe a analizálnak vagy mi ! 😄
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteezt vehetjük úgy aki ezt használ az simán a Való Világ műsorba kerülhet .
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 1 hetenah igen…meg azért elég komolyan vissza lehet vele élni
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHa Ps-t vennék szerintem lehet nem használnám ezt a kiegészítőt.
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn csak a táncikáláshoz 😄
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteTalán max addig 😄
lolz
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHát igen ezzel a visszaélés dologgal nem kell foglalkozni.😄 Nagy részt már úgyis tudják rólunk.Főleg arról aki aktívan internetezik.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn azért csak kinyomnám hátul a kamerát, ha lesz rá lehetőség. Engem senki ne bámuljon.
alice
12 éve, 2 hónapja és 1 hetepersze csak a beleegyezésünkkel.. majd lesz úgy is szerződés amit el kell fogadni és egyik pontjában úgy is az lesz, hogy elfogadod, ogy továébbítsa az infot. Yess minden vágyam.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn cikszalaggal le fogom ragasztani az biztos.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 hetemi az a cikszalag… anyam borogass
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem se épp ezzel akarnak minket megfigyelni 😄 De szerintem egy kamera alapból felesleges a játékhoz.
kpal
12 éve, 2 hónapja és 6 napjaaz oke latnak neten nyomokat de onlne ne nezzen engem senki a lakasomban. 😄
kpal
12 éve, 2 hónapja és 6 napjaaz a pláne mikor a fürdő szobába találnak ki kamerás kütyüt 😄 es lesznek droidok akik veszik 😄