Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Winamp korábban rendkívül népszerű zenelejátszónak számított és olyan extrákat kínálat, amit sok vetélytárs a mai napig nem. Ugyanakkor néhány éve elvesztették a fonalat, kicserélődött a tulajdonosi kör és az AOL már le is mondott a szoftverről. Később azonban a Radionomy kezébe került a lejátszó, akikbe nemrég igen nagy összeget fektetett a Vivendi Group, akikhez olyan ismert szolgáltatások köthetőek, mint például a Dailymotion és a Deezer.
Nemrég kiderült, hogy a Vivendi-nek komoly tervei vannak a lejátszóval és már dolgoznak egy fejlesztőcsapat felállításán. Az első hónapokban még csak javítások érkezhetnek, ám a második félévben egy komolyabb frissítés is várható, mellyel újra vonzó lehet a lejátszó.
1000feri
10 éve, 2 hete és 2 napjaÖrülök neki! A mai napig használom!!
imperator
10 éve, 2 hete és 2 napjaÉn androidon használom, jó kis program 🙂
totyak
10 éve, 2 hete és 2 napjaNekem őszintén szólva nem hiányzott. Rengeteg jó lejátszó van már, van választék bőven.
kpal
10 éve, 2 hete és 2 napjaJó volna régi fényében látni . Van egy ismerősöm ő kb 12 éves Winampot használ elég elvetemült. 😄
wegh
10 éve, 2 hete és 2 napjaRemélem androidra is jön új, mert a mostani nálam kicsit bugos és nem is nagyon nyújt semmi extrát, csak plusz pénzért.
santonio
10 éve, 2 hete és 2 napjaAz alap volt mindig is, friss rendszernél az első telepítések között került fel. 🙂
mateusz0425
10 éve, 2 hete és 2 napjaShoutcast részéért szerettem meg lassan 10 éve 😄
vape
10 éve, 2 hete és 2 napjaÉn nem ismertem eddig! 😮 Jó régóta nem fejleszthetik rendesen mert vagy 10 éve PC-s vagyok.
marduk
10 éve, 2 hete és 2 napjaEmlékszem UT2004-ben anno „legális cheat” volt, mert sokat segített a timeolásban.
kylx
10 éve, 2 hete és 2 napja5.666
Habár nekem most is tökéletes (a 3-as széria is az volt) 🙂
bekecs
10 éve, 2 hete és 2 napjaOMG de rég nyomtam ezzel utoljára mp3-at… 🙂
warriorautobot
10 éve, 2 hete és 1 napjaA legjobbak között van még a mai napig!
paint
10 éve, 2 hete és 1 napjaJó lenne, Winamp a legjobb lejázszó a mai napig!