Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft kapcsán óriási várakozás övezte meg a hamarosan egyéves Windows 10-et, mely az asztali rendszerek piacán egészen jól teljesít és úgy tűnik, hogy elfogadta a közönség, az okostelefonok piacán azonban egyre messzebb a cél. Az idei újdonságok bennünk felemás érzéseket keltettek, a nagyközönség pedig egyáltalán nem vevő az új Lumia generációra, így jogosan merültek fel azok a pletykák, melyek szerint a Microsoft kivonul a mobil piacról. Ezt nemrég egy kiszivárgott belsős levélben cáfolta a vállalat egyik vezetője, így biztosra vehetjük, hogy folytatódik a Windows-os mobilok fejlesztése.
Terry Myerson először biztosította a dolgozókat, hogy elkötelezettek az ARM processzoros készülékeken futó Windows iránt, majd pedig arról írt, hogy jelenleg is fejlesztés alatt állnak a következő generációs termékek. A készülékek kapcsán nemrég a Surface Phone kapcsán merültek fel egészen extrém pletykák, melyek 2017 április megjelenésről, 8GB memóriáról és Snapdragon 830-as rendszerchipről szóltak.
strogg
9 éve, 8 hónapja és 3 heteHááááát akkor nagyon rá kell kapcsolniuk…
brutalterror
9 éve, 8 hónapja és 3 heteHát egyvalami tény: kitartásuk az van. 😄
marco
9 éve, 8 hónapja és 3 heteAhhhhaaaaaa, okkéééé… 😄
Aki szeretne egy ilyen jövőbe mutató technológiát, van egy eladó, gyakorlatilag néhány napot, szobában használt Lumia 950-em, full top állapotban, bontatlan Continuum dokkolóval együtt. 🙂
ipet
9 éve, 8 hónapja és 3 hetePont ezt akartam mondani, hogy el kéne olvasniuk a jövőbe mutató technológiáról szóló értekezéseket…
P.S Csere egy leharcolt Samu Ace 3-ra?😄
strogg
9 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn egy COLT-ot igértem neki, de nem állt kötélnek 😄
marco
9 éve, 8 hónapja és 3 heteKecsegtető ajánlat de a kp jobban meggyőzne. 😄
strogg: félő hogy túl sokszor használnám. És nem a lövészeten. 😄
kpal
9 éve, 8 hónapja és 3 heteLumia 1520 után kíváncsi leszek Surface telókra. Mert a jelenlegi generáció kiábrándító kicsit… 1520 óta nem készült minőségi Lumia. Még L920 is sokkal szívesebben használnám mint a L950.
ipet
9 éve, 8 hónapja és 3 heteNah, jó fej leszek és elengedem, hogy ráfizess 😉 😄
kpal
9 éve, 8 hónapja és 3 heteFelálló hátlapú ? 😄
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 3 heteWindows Phone-t nem nagyon szeretnék úgyhogy ez engem nem érint. 😄
strogg
9 éve, 8 hónapja és 3 heteAz nem bug hanem feature 😄 Lecseréli magát a hátlap, hogy ne neked kelljen gondolkodni mikor cseréld le ha karcos már 😛
marco
9 éve, 8 hónapja és 3 heteCserélve lett feketére. 🙂
marco
9 éve, 8 hónapja és 3 heteHát igen, amíg mások hajlított kijelzővel parasztvakítanak, addig MS megalkotta a valódi innovációt: a hajlított hátlapot. 😄
totyak
9 éve, 8 hónapja és 3 heteKettősséget érzek a Win telók iránt. Egyrészt nagyon tetszenek a Lumia készülékek, másrészt meg nem annyira bízok egyelőre bennük.
kpal
9 éve, 8 hónapja és 3 hetePedig elég jók a pár évvel ezelőtti példányok ,rengeteg van még mindig használatba.
rdave
9 éve, 8 hónapja és 3 heteA kiszivárgott levél alkalmas arra, hogy az aggódok megnyugodjanak és mégis wint vegyenek. Micsoda véletlen. 😄
venoman
9 éve, 8 hónapja és 3 heteA Microsoft egy idióta mert ezt már jóval korábban erőltetni kellett volna. Igaz a telefonok nagyon nagy ellensége a vírusok. Nagyobb fejfájást okoznak mint a gépeken mert a teló még a wc-re is veled megy vagyis az életed legfontosabb kütyüje ami 24 órában nálad van. 😄 Ezért idegenkednek illetve félnek tőle a felhasználók.
ravor
9 éve, 8 hónapja és 1 heteUtolsó vérig fog kapaszkodni az ms a mobil piacba 😄