A bejelentés sajnos kissé szűkszavú volt, bővebb információk valószínűleg az E3 közben várhatók majd, de azt már biztosan tudjuk, hogy egy nem is olyan távoli jövőben, 2027-ben fog játszódni a történet, egy súlyos energia- és gazdasági válság után. (Vajon honnan vették az ötletet?) A szemben álló felek az USA és Észak-Kora (egyre érdekesebb), ők fognak hajba kapni egymással valamiért, azonban, hogy mi melyik oldalon fogunk hadba állni, az sajnos egyelőre rejtély, de enyhén szólva nyilvánvaló, hogy az amerikai oldal egyik katonája leszünk, aki saját országát szeretné megvédeni a kis sárga fazonoktól. A történetért egyébiránt az a John Milius lesz a felelős, aki dolgozott már az Apokalipszis most, vagy a Conan a Barbár filmeken is.

A fejlesztők filmszerű és akció dús játékmenetet és egy robusztus többjátékos módozatot ígérnek, valamint teljesen interaktív környezetet, ám ezek a fogalmak sajnos annyira tág értelmezésben foghatóak fel, hogy a pontosabb információkig semmiképpen sem bocsátkoznánk még jóslatokba sem. Várni szerencsére nem kell sokáig, hiszen az E3 kiállításon minden lepel lehull a produkcióról, addig is várjunk türelemmel, valamint böngésszük át a bejelentéshez csatolt egyetlen árva koncepciós rajzot.