A valamikori Project Gotham Racing, Geometry Wars és Blur fejlesztői közül ugyanis egy kisebb csapat már megalkotta a Lucid Games társaságot, most pedig egy másik maroknyi munkás a Hogrocket nevű brigád alapjait tette le. A mikró-stúdióként definiált gárdát Peter Collier (vezető pályadizájner volt a Blood Stone/The Club játékoknál), Stephen Cakebread (a Geometry Wars megalkotója) és Ben Ward (Bizarre közösségi menedzser volt) alapította.
Állításuk szerint nem szeretnének komolyabb projektekkel foglalkozni, leginkább a kisebb címekre kívánnak ráhajtani, amelyek az iPhone/iPad, PC és Mac platformokat veszik majd célba. Konkrétumokat ezzel kapcsolatban egyelőre még nem osztottak meg velünk, azonban hamarosan minden kiderül, a srácok szerint ugyanis már úton van az első projekt, amelynek bejelentésére már nem kell sokat várnunk. Úgy legyen!