Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Trion Worlds és a Crytek egy közös sajtónyilatkozatban nyugtatták meg a nyugati játékosokat, hogy nem kell aggódniuk, a korábban csak az ázsiai régióra bejelentett Warface a tervek szerint Európában és a tengerentúlon is megjelenhet majd valamikor a jövőben. A free to play üzleti modellen alapuló online FPS a Crysis-sorozattal elhíresült Crytek műve, amelynek sikerült a múltban már számtalan régióban komolyabb sikereket elérnie, így többek között Ausztráliában, Új-Zélandon és Törökországban is.
A közeli jövőben játszódó alkotást a CryEngine 3 hajtja meg, tehát alighanem az egyik legszebb online FPS-ről beszélhetünk a Warface esetén, amely PvP és PvE küzdelmekkel is el kívánja kápráztatni a játékosokat.
A kizárólag többjátékos élményt kínáló Warface egyébiránt Oroszországban a legsikeresebb, megjelenése óta ugyanis már több, mint 2 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik a program.
A nyugati változatok megjelenésével azonban várhatóan további milliók csatlakoznak majd a Warface élményéhez, amelyhez remélhetőleg hamarosan pontos megjelenési dátummal is tudunk majd szolgálni nektek.
likvidalgyula
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHa ez az amire gondolok akkor jo sokaig keszult…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem az!🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteKell.