Az új octo-core technológiával készülő mobilos CPU vélhetően magonként 2 Ghz-es órajellel fut majd. Fentebb pedig azért kellett – a világ és – a piac első ténylegesen nyolc magos processzoraként aposztrofálni a készülő CPU-t, mert az eddigi chipek például egy (mobilos) nyolcmagos esetében egyidőben csak az összes mag felét, vagyis négyet tudtak aktivizálni. A MediaTek ígérete szerint pedig év végén ez a helyzet meg fog változni.
A cég hivatalos tájékoztatásában álló bevezető szerint, mivel napjaink mobileszközei is egyre komplexebb többfeladatos számításokat végeznek, fokozott teljesítményre van szükség, amit a rendelkezésre álló energiaforrások minél jobb energiahatékonyságával lehet megteremteni. Közleményük szerint a MediaTek az első aki ezt az új tényleges, illetve hiteles oct-core technológiát alkalmazni fogja.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz szép. Nekem a gépembe nem tudom mikor lesz ilyen. XD
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAmúgy ezt mikor fogja valami kihasználni?
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz mindegy sztem hogy mi mikor fogja kihaszálni, már a hallása is jól cseng hogy nyolc mag 😄 Az elit gémerek pedig mindig a többre mennek. Az ára gondolom az egekben lesz, főleg ha egy olyan videokártyával társítják, ami a mai játékokat is fullosan megmozgatja.
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEbben már nyolc mag lesz:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/a_samsung_dolgozik_a_google_nexus_10_tablagepen
úgyhogy hamar érkeznek majd rá az olyan játékok is amik kihasználják. Csak úgy lehet megint profitot csinálni…
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEzt nem is láttam.Köszi. Azért majd komoly lesz.
krissz_92
12 éve, 5 hónapja és 3 hete8 mag… mikor egy asztali gépbe elég 4 jobb esetben.. innentől kezdve nincs miről beszélni.. 🙂
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteIgaz, de ezek azért másféle magok, másféle teljesítménnyel.
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért ennél kicsit többről van szó: A processzor Cortex A7-es magokból fog állni, amit az ARM az energiatakarékosság jegyében hozott létre, ezért nyilván a teljesítménye is kisebb, tehát a nyolc magos Cortex A7-es processzor, egy 4magos, erősebb magokból álló (Cortex A9, A15) processzor szintjén lesz, csak kisebb fogyasztással.
kokasbalazs
12 éve, 5 hónapja és 3 hetebár lehet h jó az a 8mag de én nem látom értelmét mondjuk nem vagyok oda a telefonokért és nem is értek hozzájuk annyira!
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 hete„mobileszközei is egyre komplexebb többfeladatos számításokat végeznek”
Aha és mi a szarokat ha szabad kérdezni?
xelosz
12 éve, 5 hónapja és 3 hetePl nekem a 2 mag nem képes arra hogy frissítések közben akadás mentesen fusson játék vagy egy sima program és ez még botrányosabb mikor vírus írtó is van mert az iszonyatosan lehúzza a rendszert.
Persze a mai komoly telefonok már képesek vele meg birkózni de ott már több alkalmazás egyszerre futtatása a lényeg amit én is szívesen kihasználnák.
És nem csak telón de gépen is szeretem kihozni a maximumot és nem is vagyok ezzel egyedül.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJáték, meg játék… Ami persze felér egy kínzással, amikor rajta játszol.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteLétezik ilyen ? xD
stewenwolf
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉs, hogy mennyire igazad van!!!
doublew
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉs sem értem mi a jó ezekbe a mobilos játékokba. Haverom meg a csaja is játszik telefonon és bocsánat a kifejezésért de egy szardarabot etetnek,itatnak,fürdetnek (mint az a régi tamagotchi cucc). Kérdezem tőlük mindig hogy nem volt gyerekkorotok? Ezzel akkor kellet volna játszani nem most😄
Lassan ezek a telefonok erősebbek lesznek mint a gépem😄
teglasdavid
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEz nem csak kamu ?? xD
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem, ez a pletyka már egy ideje keringett, de most hivatalosan is megerősítették.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMekkora parasztvakítás ez! Egy sima 2 magos processzor gyakorlatilag bármire elég egy telefonban. Csak itt jön elő a trehány munka, vagy éppen a kartellezés, hogy olyan mocsok programokat írnak a fejlesztők, amikhez nagyobb teljesítmény kell. És lám, hirtelen előáll egy cég egy nagyobb teljesítményű processzorral. Idióták tömege meg örül, mint majom a farkának, hogy végre megveheti a 250 ezres 8 magos telefont és azon már majd szaladni fognak a játékok, programok, amik egy 2 magoson is szaladnának, ha rendesen megírnák. Ugyan ez megy PC-n is egyébként. Nem furcsa, hogy egy Win Phone-nak bőven elég mindenre egy mag is? Persze ott is elkezdték a több magosítást, a felhasználók nyomására, nehogy lemaradjanak a konkurens Droid-tól, ahol köztudottan mindig szarul van összerakva az aktuális op rendszer.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMi a halálra kell ennyi??? Az ég világon semmi értelme már.
kpal
12 éve, 4 hónapja és 2 hetevalahol van egy hatar a magokat illetően …
smith
12 éve, 4 hónapja és 16 órájaÉn sem értem minek ennyi mag már. Lassan az okostelefonok erősebbek lesznek, mint az asztali gépem, vagy a laptopom. Oké, hogy fejlődés, meg minden, dehát ennyire?
thelondon
12 éve, 4 hónapja és 16 órája8 Mag asd. Az én gépemben proci 2 mag 2,2 Ghz
ravor
12 éve, 4 hónapja és 16 órájaNem értem, hogy telefonokba minek kellett már most 8 magos processzor? Rendes asztali gépbe még csak-csak bár még oda is sok, de telefonba?? Kihasználni azt úgyse fogja semmi, maximum a rosszul megírt programok, mint ahogy előbb említették már. Szerintem teljesen felesleges még egyenlőre ilyenekkel drágítani a telefonokat. Sok hülye meg aki nem ért hozzá az meg megveszi, mert mekkora király már, hogy 8 magos a telója!!
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 16 órájakell mint egy falat kenyér…