Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo kiadta aktuális pénzügyi jelentését, amit árgus szemekkel figyelve várt a szakma, hiszen kiderült végre hivatalosan is, hogy igazak voltak-e a nagy sikerről szóló hírek és a milliós eladási számok. Mindenki megnyugodhat, az elemzők nem hazudtak korábban, méghozzá olyannyira nem, hogy a jelentés szerint március 31-ig bezárólag, tehát alig egyetlen hónap leforgása alatt 2,74 millió Nintendo Switch került leszállításra a kiskereskedőkhöz, és mivel a konzolt mindmáig nagyon nehéz megtalálni és megvásárolni sok helyen, ezért mérget vehetünk arra, hogy ennek egy jelentős része garantáltan el is fogyott már, pláne hogy közel egy hónapos értékről beszélünk.
Ezzel minden korábbi becslést túlszárnyalt a Nintendo, még a saját várakozásaikat is, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy módosítottak terveiken, ezáltal 2018. március 31-ig, tehát az elkövetkezendő egy évben további 10 millió konzolt szeretnének leszállítani, ami azt jelentené, hogy jövő ilyenkor a Switch eladásai meghaladhatnák a Wii U teljes életciklusa során rögzített 13,56 milliós példányszámot.
Érdekesség, hogy a Nintendo Switch még a Wii-nél is jobban kezdett, amely egykoron 3,2 millióval indított az első hónapban, mindemellett pedig nemcsak a hardverek, a szoftverek terén is erős a masina, hiszen már most 5,46 millió került a boltokba az egyes játékokból, a legjobban fogyót cím pedig nyilván az új Zelda a maga 2,76 milliójával.
direktor
8 éve, 8 hónapja és 3 heteNagyon szép eredmény! 🙂 Úgy látszik, ezzel tényleg visszatér a Nintendo az őt megillető pozícióba. 🙂
warriorautobot
8 éve, 8 hónapja és 3 heteSzép teljesítmény! 🙂
totyak
8 éve, 8 hónapja és 3 heteHogy teljesített jobban a Wii-nél, ha abból 1 hónap alatt 3,2 millió ment el, a Switch-ből meg 2,74 millió? Az majdnem fél millió difi.
rdave
8 éve, 8 hónapja és 3 heteAzért írhatta, mert a Switch eladásai nem egy teljes hónapra vonatkoznak.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 3 heteGyorsan megnéztem, elvileg március 3 a kiadási dátuma a Switch-nek. Plusz 3 nappal sem termelte volna ki a 460 ezer példányt, szerintem.
markopolo
8 éve, 8 hónapja és 3 heteÉs jött a büff szokás szerint…….. 🙂
totyak
8 éve, 8 hónapja és 3 heteHa rossza a gyomrod és jön a büff, szokás szerint, vegyél be savlekötőt, az jót szokott tenni 😛
markopolo
8 éve, 8 hónapja és 3 heteSzerencsére a zombik értenek mindenhez ujra okosabbak lettünk…. 🙂
totyak
8 éve, 8 hónapja és 3 heteNeked szükséged is van rá 😄