Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha arcade, ha szimulátor, repülős játékokkal sajnos nem vagyunk túlzottan ellátva. A Heroes Over Europe szerencsére ezt a hatalmas hiányosságot szeretné illedelmesen befoltozni, és ugyan stílusát tekintve nem egy vérbeli szimulátorprogramról beszélünk, így is jó szórakozást nyújthat a fanatikusoknak. A játék elsősorban az arcade repülés, valamint az akció szerelmeseinek szeretne imponálni, mindezt második világháborús környezetben, ami ebben a tekintetben egy kis realizmust is csempész a hatalmas repkedésekbe, lévén minden repülőgép és egyebek is a valóságnak megfelelően lesznek lemintázva.
Az Atari kezéből a UbiSoft védőszárnyai alá került alkotás tehát röviden összefoglalva azoknak fog elsősorban hatalmas élményt nyújtani, akik a második világháború mellett a repülés szerelmesei is. Ahogyan pedig minden egyes valamire való akciójátékban, úgy természetesen itt is lesz többjátékos móka, hiszen anélkül tulajdonképpen ma már üresnek lehet nevezni egy programot, de szerencsére nem a Heroes Over Europe-ot. Ha kíváncsi vagy, hogy multiplayer módban milyen élményt fog nyújtani az alkotás, akkor most itt a lehetőség arra, hogy belekukkolj, hiszen a frissen befutott videó éppen erről kívánja tájékoztatni a fanatikusokat. A Heroes Over Europe érkezik még ebben a hónapban, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteA játékbeli grafika és a modellezés is szépre sikeredett, az adrenalin pedig majd ömlik a játék közben 😄