Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony bejelentette, hogy újabb határkövet sikerült maga mögött hagynia a LittleBigPlanet franchise-nak, történt ugyanis, hogy felkerült a PlayStation Network-re a hatmilliomodik rajongók által készített tartalom is. Ez rendkívül sok, már-már az elképesztő határvonalát súrolja, hiszen nagyon kevés olyan exkluzív sorozat létezik a kurrens generációban, amelyhez ennyire szeretnének tartalmat generálni a játékosok.
Igaz ami igaz, a LittleBigPlanet direkt a fanatikusok kezébe adja a tartalomkészítés lehetőségét, tehát már-már megkerülhetetlen, hogy egy végigjátszás után legalább egy saját magunk által készített pályát vagy mini-játékot ne juttassunk célba és ne töltsünk fel a PlayStation Network kínálatába.
A Sony szerint a számok a jövőben garantáltan emelkedni fognak, hamarosan ugyanis megjelenhet a játék PlayStation Vitás változata, és bár erről konkrétan még csak pletyka szinten sem beszéltek a japánok, de nagy valószínűséggel egy LittleBigPlanet 3 is közel jár már a hivatalos bejelentéshez.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 heteHatalmas game nem is csodálom hogy ilyen sikeres!
marco
13 éve, 11 hónapja és 2 heteNagy játék bizony! Hosszú órákig el lehet vele lenni!🙂