Szinte nem telik el mostanság hét, hogy ne adnának hírt egy-egy újabb termék bevezetéséről, vagy mutatnának be valami újdonságot. Már-már követni is nehéz az újabb termékeket. Most itt egy újabb hír: Négyről mindjárt hatra ugrik az Intel, ennyi processzormaggal készülnek majd ugyanis a nem rég debütált Xeon processzorok újabb változatai, melyek még az idén megérkezhetnek.
A tegnapi napon az Intel megerősítette azon híreszteléseket, hogy immár hat magos processzort készülnek gyártani az esztendő második felében. Az új központi egységek Dunnington néven kerülnek kifejlesztésre, és a frissen bemutatott Xeon processzorcsalád tagjaiként kerülnek majd kereskedelmi forgalomba. Az új modelleknek köszönhetően egy négyprocesszoros szerver így akár 24 (!!!) maggal is működhet, amely valami egészen elképesztő teljesítményt lehet képes kihozni egy ilyen platformból.
Szó esett a Nehalem kódnéven futó családról is, mely processzorok minden eddiginél kedvezőbb teljesítmény/fogyasztás mutatókkal bírnak, és valamikor az év végén kerülnek bemutatásra a tervek szerint. Az Intel következő évi menetrendjéről is szó esett, terveik szerint 2009-től vezetik be a 32nm-es gyártástechnológiát a nem is olyan rég bemutatott 45nm-es technológia helyett, amely újabb látványos teljesítménynövekedés alapjául szolgálhat.