Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Eichiro Sasaki, a Resident Evil legújabb epizódjának direktora egy a NowGamernek adott interjúban elmondta, hogy nem csak alapjaiban fog visszatérni gyökereihez a népszerű horrorsorozat hatodik része, hanem hosszúságában is, elődjéhez képest ugyanis háromszor hosszabb lesz majd a játék kampánya. Ez Sasaki szerint nem kevesebb, mint harminc órányi elfoglaltságot jelent a zombivadászok számára, ami a mai kor követelményeihez mérten szó szerint elképesztő mennyiség.
Hogy mindezt miképpen sikerül elérniük az illetékeseknek úgy, hogy ne váljon unalmassá a történet? Rendkívül egyszerű, az igazgató szerint tulajdonképpen három teljes értékű cselekményt fognak összedolgozni, amelyben ugyebár három karakter szemszögéből élhetjük át a történetet.
Mivel mindegyik főszereplő saját sztorival bír, ezért nem volt túl nehéz 30 órát kisajtolni a Resident Evil 6-ból, ami nem csak a sztorik, hanem a helyszínek és a lehetőségek különbözőségét is felhasználja majd ahhoz, hogy ne unjuk magunkat halálra a harminc órányi játékidő alatt. A Resident Evil 6 megjelenése október 2-án várható PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon jól hangzik!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hete30 óra nem semmi, gta4-ben volt 40… ZSír császár
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteResident 2 óta nem játszottam egyel se komolyabban. Lehet hogy ez a rész megtöri a menetet.🙂
jezzahun
13 éve, 9 hónapja és 1 hetena gondolta volna a fene,de nekem az 5 se tetszett mert még az első mapon se tudtam túljutni mert mindig elfogyott a lőszer+meghaltam.. szóval egy nagy baromság ez a játék..meg az egész Resi is..
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem az 1-2 azért jó volt.🙂
maniac
13 éve, 9 hónapja és 1 heteEzzel velem együtt azért sok millióan nagyon nem értünk egyet!😉
mrbuldika
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAz 5 el elég sokat kockultam csomó achievement et megszereztem végig vittem mind a 4 nehézségben stb. Ha a 6 30 óra lesz akkor az elég zsír lesz!! Az 5 kicsit rövidkés volt, de nekem tetszett 😛
ipet
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAtyaég…azért baromság a játék, mert elfogy a lőszered és meghalsz? És erre alapozva baromságnak tartod az egész Resident szériát???
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHa mindig elfogy a lőszered és meghalsz menj cod ozni. Sztem a resi sorozat nagyon jó eddig a 4 volt a legjobb (5 el még nem játszotam)
braddock
13 éve, 9 hónapja és 1 heteEz nagyon jó hír!
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 hetejezza, gondold át miket írsz. Mert nem sok értelme volt. Egyébként, nem játszhatsz valami professzionálisan, mivel löszert böségesen osztogat a játék. Amúgy sincs nagy kihívás benne. 30 óra relatíve sok, de nem egy MMO-snak Mondjuk nekemis, a JRPG Final Fantasy VIII, kökemény 97 órámba került. De a GTA San Andreas se volt sokkal kevesebb. Ha jó a játék, akkor 30 óra, csak úgy elrepül. Ha rossz, akkor meg gyötrelmesen hosszú. A Resi 4 is elsöre 23 óra felett volt professional-ban, sokadszorra leszorítottam 2 óra 10 perc alá, amivel 153-adik vagyok online ranglistán, több mint 48.000 gamerböl. Separate Ways, Ada Wong-al, 33 perc 5 másodperc, ami a 70-edik helyhez elég. Úgyhogy Resi 6 is lesz 3 óra, sokadszorra.
mrbuldika
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNekemis a Resident Evil 5 az elején biztos volt 10 óra+ aztán az achievement miatt a végére levittem 6 óra alá 😛
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHát igen. Az örök löszer beállítása, kettévágja a szavatosságot. Magnum-al, meg sniper varázspálcával hasítottam benne. Mikor már a skulót, a földön lehetett hagyni pihenni. Nem egy idegölöen nehéz cucc, az 5-ödik President Emil. A 4-ben észnél kellett lenni. Professional-ban a bicskáé volt a föszerep, mivel löfegyver tölteléket nemigen adott, a szemét. Ha adott is, bele mütöttem az elsö szembe jövö parasztjába. Kemény volt, mint a viagrás kobra.