Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Final Fantasy XVI egy héttel ezelőtt jelent meg világszerte PlayStation 5-exkluzívként, a Square Enix pedig most közölte, hogy több mint 3 millió példány kelt el azóta, mindez a fizikai és a digitális eladásokat is tartalmazza. Érdekesség, hogy a játék fizikai változatainak eladásai az Egyesült Királyságban a hírek szerint 74 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint elődjének, a Final Fantasy XV-nek. A Final Fantasy VII Remakeből három nap alatt 3,5 millió példány fogyott, amikor 2020 áprilisában PlayStation 4-exkluzívként megjelent, de az sokkal nagyobb konzolos bázist jelentett akkor.
A Final Fantasy XV az első napon 5 millió darabot adott el, de az a játék 2016 novemberében jelent meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de az biztos, hogy az előző cím továbbra is a sorozat történetének leggyorsabban fogyó játéka. A hírek szerint a Square Enix dolgozik a Final Fantasy XVI PC-s változatán, de Naoki Yoshida producer azt mondta, hogy a közeljövőben nem fog megjelenni.
Mi a Game Channelen már teszteltük és itt lehet elolvasni.
We?re delighted to announce we?ve shipped and digitally sold 3 million copies of Final Fantasy XVI on PlayStation 5. Thank you for your support! #FF16 pic.twitter.com/8YGfo1RXyV
? FINAL FANTASY XVI (@finalfantasyxvi) June 28, 2023
tommy
2 éve, 6 hónapja és 3 heteAz elég combos. 😮
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 3 heteDurva! 😮 Van játék ami a komplett pályafutása alatt nem ér el ennyit.
zender
2 éve, 6 hónapja és 2 heteEjha! 😮 Kíváncsi leszek kitart e a siker.