Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy vadonatúj javítás érkezett néhány órával ezelőtt a DOTA 2 bétájához, amelynek köszönhetően a Valve nem csak bugok kigyomlálását eszközölte a játékkal kapcsolatban, hanem némi friss tartalmat is elérhetővé tett a játékosok számára. A számtalan új opció mellett a legfontosabb többek között a három vadonatúj és egyben játszható hős megléte, de az a kis módosítás is igencsak hasznosnak tűnik, miszerint csatáinkat immáron URL linkek segítségével is visszanézhetjük a jövőben.
A Valve mindemellett elsősorban a karaktereket érintő problémákra keresett gyógyírt az új hibajavításban, de egyéb apróságok is módosításra kerültek a bétában, amit – ha még nem tettük volna meg – érdemes lesz kipróbálnunk, hiszen a csapat mintegy két héttel ezelőtt megerősítette, hogy a Team Fortress 2-höz hasonló ingyenesség várható majd hozzá, konyhanyelven tehát a DOTA 2 egy free to play cím lesz.
Hogy a végleges játék megjelenése mikorra várható, az egyelőre még kérdéses ugyan, de reméljük a legjobbakat, mindenekelőtt pedig azt, hogy a nyár folyamán már köztünk lesz!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteMire felfejleszted majd a karaktered, belekerül 50 ezerbe.😖
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteAz a nagy hogy patchelgetik a bétát is.🙂
neurotic
13 éve, 7 hónapja és 1 heteNem mondanám én a dota 2-t valódi bétának. Igazából már bőven olyan fázisban van amire egy kiadott játéknál is azt lehet mondani, hogy igen, ez így király 🙂 Csak még zárt. Bár a boltban amit a játékhoz csináltak lehet venni egy pakkot ami hős kinézet szetteket és egy dota 2 invite-ot tartalmaz, szóval ha fizetsz már játszhatsz vele most is. Persze a későbbiekben ingyenes lesz, ez csak azoknak jó akik türelmetlenek és nem kaptak béta invite-ot 🙂
A vásárolható cuccok egyébként korlátozódnak a hősök kinézetét módosító holmikra. Tehát nincs olyan, hogy tápolod a hősöd, hogy erősebb legyen. Semmilyen játékot befolyásoló dolgot nem lehet kapni a shopban. Ráadásul minden hős ingyenesen játszható lesz, azokat sem kell megvenni.
Egyébként a kép ami fel lett töltve a poszthoz nem a Dota2-ből van. Én inkább HoN-nak nézem 😄