Három táblagéppel érkezik az új Samsung Galaxy Tab4 vonal

2014. április 02.
1.9811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A táblagépek piacán is egyértelműen a Google által dédelgetett Android rendszerrel szerelt készülékek vannak többségben, ráadásul ahogy az okostelefonok esetében, úgy ebben a szegmensben is nagyon nyomul a Samsung.
 

Az okostelefonok piacán elért sikereit azonban a vállalat nem tudja átváltani a nagyobb kategóriára, hiszen egyrészt az olcsóbb gépek komoly fenyegetést jelentenek, másrészt pedig a nagy rivális Apple iPad családja abszolút közönségkedvenc. Azért persze a Samsung sem adja fel és próbál egyre több kategóriában jelen lenni a táblagépek piacán.

A nemrég leleplezett Galaxy Tab4 széria három új tagja is különböző területeken próbál szerencsét. A gépek inkább méretükben térnek el egymástól, mintsem belső felszereltségükben, ami a nagyobb gépek esetében kissé elgondolkodtató. Az Android 4.4 (KitKat) rendszer gyorsaságról mindhárom modell esetében egy négymagos (1,2GHz-es) processzor és 1,5GB RAM gondoskodik majd. A felbontás mindhárom modell esetében 1,280 x 800 pixeles, ehhez társul tehát majd a 7, 8 és 10,1 hüvelykes képernyő. Az újdonságok fekete és fehér színben a második negyedév során kerülnek forgalomba.
3 hozzászólás

totyak

12 éve, 2 hónapja és 11 napja

Tablet piac nagyon durván fejlődik. Nem a csúcsgépeknél figyelhető meg igazán, hanem a legalsóbb osztályokban. Pár hónappal ezelőtt még sima kis egymagos gépek kerültek 20-30 ezer forintba, manapság pedig már 2 magos tabok kerülnek ennyibe.

válasz erre

kpal

12 éve, 2 hónapja és 11 napja

Már 50 -ért lehet venni kevésbé ismert márkát ami a 90-100e Ft-os Samsungot megeszi gyorsaságban mosolygó smiley

válasz erre

fantis6

12 éve, 2 hónapja és 11 napja

nem rosszak, bár én inkább más gyártótól vennék

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja