Három Nintendo 3DS-re készülő játékon is dolgozik a Culture Brain

2011. január 25.
2.1151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Forradalmi technológiájának köszönhetően a Nintendo 3DS alighanem a legtöbb fejlesztőcsapat fantáziáját megmozgatta már a múltban, hiszen számtalan bejelentés érkezett arról, hogy az adott brigád erre a platformra is fejleszt valamit a háttérben.

Nem volt ez másképpen a Culture Brain brigádjával sem, akiket szinte azonnal elkapott a 3DS-mánia, és a mai nap reggelén bejelentették, hogy nem egy, nem kettő, hanem mindjárt három alkotást is készítenek a Nintendo konzoljára.

Bár azzal kapcsolatban nem érkeztek megerősítések, hogy a csapat milyen címeket kíván elhozni a masinára, azt már megerősítették, hogy néhány régi nevüket szeretnék visszahozni, így egyáltalán ne lepődjünk meg, ha a Culture Brain fejlesztőitől egy Nintendo 3DS-re készülő Ultra Baseball vagy Flying Warriors érkezik, amelyek még a NES korszakban voltak menő darabok, de az sem zárható ki, hogy a The Magic of Scheherazade, a Super Chinese/Ninja Brothers vagy az Oshare Princess sorozatokból készülnek újabb epizódok a kis masinára. Kíváncsian várjuk a bejelentéseket!
1 hozzászólás

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 23 napja

legalább lennének végre megint jó játékok a konzolokra...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja