Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nemrég leleplezett új NVIDIA kártya egyértelműen uralja a PC-s híreket, hiszen a vállalat partnerei sorra jelentik be új modelljeiket, melyek közül a érdekes lehet a Gigabyte műhelyéből érkezik egyik újdonság, hiszen ilyen termékekre csak néhány hét, hónap múlva számíthattunk volna. A vállalat ugyanis három modellel indította útjára a GTX 960-as családját, melyek között egy apróság is helyet kapott. Ez az apróság nem lenne más, mint a GV-N960IXOC-2GD kódnevet viselő kompakt verzió, melynek hűtéséről mindössze egy ventilátor gondoskodik majd. Természetesen az órajeleken még így is tudtak hűzni valamennyit, így 1165MHz-es alap és 1228MHz-es boost órajellel érkezik az apró verzió.
A ventilátorok számát egyel növelve elérkezünk a GV-N960WF2OC-2GD-hez, melynek megfelelő hőmérsékletéről a vállalat WindForce 2X névre keresztelt megoldása gondoskodik. A kártya alapjáraton 1216MHz-en zakatol, de fel tud menni 1279Mhz-ig is. A zászlóshajó, vagyis a Gigabyte GTX 960 G1.Gaming hűtéséről már a három ventilátoros WindForce 3X gondoskodik, az órajelek terén pedig 1241Mhz-es alap és 1304MHz-es boost értékeket adott meg a gyártó, de néhány tesztből már kiderült, hogy stabil működés mellett az 1500MHz környéke sem elérhetetlen.
mordorer
10 éve, 11 hónapja és 4 heteHát nem valami kiemelkedő teljesítmény…
totyak
10 éve, 11 hónapja és 4 heteMár elegem van ebből a kártyából. 28 féle kiadásról olvashattunk már, ha akarnám sem tudnám megjegyezni, hogy melyik milyen színű, milyen hűtése van és hány megahertzes a memóriája.
bvektor
10 éve, 11 hónapja és 4 heteRemélem lesz valami jó hűtésű ami azért kisebb mint a G1. Nagyon szeretem a Gigabyteot és olcsóbb is mint mondjuk egy ASUS, az egyetlen hibája a 900as szériában szereplő modelljeiknek, hogy vagy 1 ventis kicsike, vagy a nagy 3 ventis 30 centis állat ami a házak felébe be se fér.
hedzsoooakaheyjoe
10 éve, 11 hónapja és 4 heteDe nincsenek is aranyáron mérve, mint a csúcs-karik. Ez a közép kat. tartozó kari, ennyire lehetett számítani.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 4 heteennek és a Strix-nek van a leghűvösebb hűtése .
1000feri
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAMD pártiként úgysem vennél 🙂