Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az EVGA sokak számára kicsit magasabb pozícióban helyezkedik el, mint az átlagos grafikus kártya gyártó vállalatok, ez a pozicionálás nem mindig jogos, de vitathatatlan, hogy a gyártó az egyik legkomolyabb VGA-mágus. Persze az nVIDIA-nak köszönhetően igazán jó alapokra építhetnek, ilyen remek alapnak bizonyult az említett vállalat GeForce GTX 780-as modellje is, melyet átdolgoztak az EVGA mérnökei.
A 6GB GDDR5 memória hallatán már elégedetten dőlhetnénk hátra, azonban meg kell még említeni az EVGA ACX hűtési megoldást és a G-SYNC támogatást is. Érdekességként megemlíteném még a gyártó Step-Up programját, mely tulajdonképpen egy 90 napos befektetési garancia. Aki a programban résztvevő EVGA kártyát vásárol, az 90 napon belül új EVGA kártya vásárlása esetén csupán a különbözettel kell hogy számoljon. Ez egy igen érdekes és becsülendő program, de persze nem szokás EVGA kártyákat háromhavonta cserélgetni. A termék ajánlott ára egyébként 550 dollár, vagyis nagyjából 125 ezer Ft.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaTyű, azért ezek már nem semmik lesznek.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaHa jól tudom 780Ti 6GB rammal ki sem jött ,és régebbi kari ennyivel jön .
Bár annyira közel vannak tudásban egymáshoz 780,780Ti,Titan,Titan Black ,árban már nem igazán 🙂 GTA 5 magsasfelbontásban meghálálja ezt 6Gb-ot 😉
Ha tehetném, megbánás nélkül cserélgetném 3 havonta 😄
petike737
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaMegnyugodhatsz, mert úgy fest jön a 6GB-os Ti is, de még egy fokkal kevesebb infó van róla. Szóval kicsit még gyűjts és akkor sima helyett Ti-t vehetsz😛
kpal
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaÁhh,, ilyenre nem gyűjtök , inkább családra költöm ,🙂 Ha havi 3-4-500k lenne a fizum akkor már igen. 😄 XD
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 10 órája125 ezer Ft szerintem teljesen korrekt ár érte. Az már más kérdés, hogy van-e nagyon értelme. Azért kíváncsi leszek hozzánk milyen áron jut el, mert jelenleg a legolcsóbb 780 is 127ezer, és az EVGA 3GB-s modellje is 145ezer forint.
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 8 órája6gb ez már elég brutál
richie8
11 éve, 10 hónapja és 8 órájaMég mindig az ASUS mint bármelyik másik, de kinek a pap kinek a papné 🙂
1000feri
11 éve, 10 hónapja és 6 órájaDirectX 12???😉
kpal
11 éve, 10 hónapja és 6 órájaAsus 780Ti Matrix 😉 Vagy Titan 🙂
kpal
11 éve, 10 hónapja és 6 órájaA kimondottan Dx12 vga kb 2év múlva lesz.Addig kapnak Dx11 karik egy matricát hogy a kód valamely részét futtatni tudja.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 5 órájaValahol azt olvastam, hogy a dx11 kártyák is gond nélkül megbirkóznak majd a 12-vel. Gondolom kapnak egy foltot és meg is lesz oldva.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 5 órájaValahogy úgy. Csak megy mosta binisz Ati MS Nvidia között mert mindenikek van saját megoldása.
thelondon
11 éve, 10 hónapja és 2 órájaSzép teljesítmény az a 6gb.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 heteolcsó az ,de mire Mo.-ra ér lazán lesz 160 sajnos.