Az utolsó nyilvános bemutatónk a koreai G-Star show-n volt, ahol a demo standok hatalmas tömegeket vonzottak. A következő beszélgetés során újabb híreket fogok megosztani a játékról és az induló béta változatról.” – mondta Mike Morhaime még februárban.

Már csak órák kérdése hogy a Diablo III Beta indulásának körülbelüli, vagy akár fix dátumát is megtudjuk. A Starcraft II bétateszt bejelentése hasonló módon történt februárban, a teszt 8 nappal a konferencia után el is indult. Remélhetőleg most is hasonló módon fognak zajlani az események. Akik nem tudnak bekapcsolódni az élő közvetítésbe, azoknak a Blizzplanet egy rövidebb kivonatos változatot közöl majd a beszélgetésből.