Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A számítógépek gyönyörűsége és átka is egyszerre az, hogy több modulból épülnek fel, így figyelni kell a kompatibilitásra, valamint az ár is nagyon fontos szerepet kap minden komponens kiválasztásánál, mely sok esetben minőségi különbségeket okoz. A memóriákat a legfontosabb modulok között tartják számon, hiszen nagyon összetett feladatot látnak el. A Crucial neve ismerősen cseng a memóriák piacán, a napokban pedig az új DDR4 modulokról osztott meg hasznos információkat a vállalat.
A Crucial szerint az új DDR4 technológia nagyon nagy előrelépést mutat a korábbi DDR3-hoz képest, mely a teljesítményben és az energiafelhasználásban is megmutatkozik. Információk szerint az új technológiának köszönhetően egy modul akár 16GB-os is lehet, mellyel helyet és pénzt is lehet spórolni. A második fontos szempont a gyorsaság, mely simán elérheti a kétszeres és a fölötti sebességet a korábbi technológiához viszonyítva. Az energiaellátás terén is nagy előrelépést jelent az új megoldás, hiszen akár a korábbi értékek ötödét is produkálhatják az új modulok.
Természetesen a korábbi alaplapokkal nem lesz kompatibilis a technológia, így egy ilyen beruházás további költségekkel jár majd.
tardief88
12 éve, 2 hónapja és 15 órájaJó látni a fejlődést.
Energia felhasználás csökkenés pedig remélem gyorsítja majd az elterjedést.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 14 órájaA hír utolsó mondatánál van a kutya elásva sajnos. Fejlődünk, de mindig az a vége, hogy egy vagyont költsön rá az ember.
Csak abban reménykedem, hogy ezeknek a megjelenése esetleg lenyomja a DDR3-as ramok árát, mert azok most eléggé magasan állnak. Jó lesz nekem az is még egy darabig.
lolz
12 éve, 2 hónapja és 14 órájaHát igen sajnos.Egyébként remélem DDR3 sokáig használatban lesz még,mert szerintem DDR2 ideje hamar lejárt a 3-asok megjelenése után.
1000feri
12 éve, 2 hónapja és 14 órája„egy modul akár 16GB-os is lehet, mellyel helyet és pénzt is lehet spórolni.” –jaaaa csak éppen visszafelé nem kompatibilis! Akkor hol lehet spórolni?????????
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 13 órájajó lesz,legalább a ddr3 árakat lenyomja
marco
12 éve, 2 hónapja és 13 órájaÁmen!🙂
wazko
12 éve, 2 hónapja és 12 órájaSajnos sehol, ez mindig mindenhol ráfizetés. Bár úgy gondolom, hogy itt nem feltétlenül lesz akkora különbség, hogy váltani kelljen, mostanság inkább a VGA-kat kell upgradelni. (főleg a next gen miatt😄)
ravor
12 éve, 2 hónapja és 10 órájaAzthiszem várok még egy kicsit az új masinával és majd abba belepakolom a szép új cuccokat😛 Úgy már semmi baj nem lesz😛
kpal
12 éve, 2 hónapja és 8 órájanálam esetleg 2-3ev mulva lesz ddr4 addig x58 marad drr3 al.
juhaszandor
12 éve, 1 hónapja és 3 heteNa ilyen kéne nekem itthonra 😄