A Guns of Redemption egy tipikus vadnyugati játéknak indult, amelyben ádáz banditákkal harcolhatunk, izgalmas párbajokban vehetünk részt, különböző küldetéseket teljesíthetünk, illetve más westernhősök és csatlósaik ellen harcolhatunk hű csapatunkkal. A karakterünket folyamatosan fejleszthetjük a missziók sikeres elvégzése után, illetve az összecsapások során fejpénzt kapunk, de persze csak akkor, ha győztesen kerülünk ki a viadalból. A hősünkkel vad prériket, anarchikus városokat járhatunk be gyalog, vagy lóháton, a kalandozásaink során különböző fegyverekre, eszközökre tehetünk szert. A kiadó nagy sikert várt a Guns of Redemption-tól, ám úgy látszik, hogy mégsem lett olyan népszerű az alkotás, mint gondolták, ezért hamarosan örökre búcsút vehetünk a készterméktől.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A seal Media GmbH a napokban hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan megszünteti a Guns of Redemption című online játékát. A vadnyugati témájú szoftvert idén nyáron helyezték üzembe a készítők, pontosabban augusztus óta lehet garázdálkodni a western világban, azóta még csak három hónap telt el, de úgy tűnik, hogy nem volt sikeresnek mondható a szoftver, mivel gyorsan véget ért a program "pályafutása". A készítők nem árulták el a felhasználóknak, hogy miért döntöttek a produktum likvidálása mellett, de valószínű, hogy nem volt számukra nyereséges a projekt.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 hete3 hónap után feladni??? Röhej.😄
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 heteEddig nem is ismertem. Érdekes pedig, kipróbálnám, ha épp nem megszűnni készülnének…🙁