Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Számítógépeinknek egyre nagyobb fájlokkal kell boldogulniuk, hiszen a programok, a jobb minőségű dokumentumok, médiafájlok és a játékok is egyre több helyet kívánnak maguknak. Ezeket legtöbben merevlemezen tárolják, illetve onnan használják fel, így manapság nem árt, ha van legalább 1TB helyünk. Persze jóval nagyobb kapacitású merevlemezek is vannak a piacon, például a 2 és 3 terabájtos verziók, ám ez még messze nem a végállomás.
A Western Digital után ugyanis a Seagate neve alatt is találkozhatunk majd 6TB tárhelyet kínáló merevlemezekkel. Erre nem is kell sokat várni, hiszen Steve Luczo, a vállalat vezetője elmondta, hogy az első modellek szállítása a következő negyedév során fog megkezdődni, így az elkövetkezendő három hónap során már a kereskedők polcain lesznek az egyelőre még extrém tárhelyméretet kínáló megoldások. A pontos modellekről és árazásról még nem érkezett információ.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEz nagyon durva!😮
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn inkább vennék több 1TB-set. Árban nem sokkal több, főleg, hogy részletekben fizeted, viszont ha valamelyik elszáll akkor nem olyan nagy a baj, és egy jó RAIDel még gyorsabb is lehet. Ennek ellenére én bőven elférek az 1TB-s WD-men, még van rajta több száz GB szabad hely, pedig nem kevés dolog van rajta.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteHmmm igazad van.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteKell is mert a mostani 6TB tárhely már kevés.
Amint 20k lesz az ára veszünk is!
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteDurva, hogy zsebre vághatok 6 terát, ha úgy tartja kedvem.
kokasbalazs
11 éve, 11 hónapja és 2 heteszerintem elég 1tb is 😄
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 2 heteFelhasználói ízlés kérdése! Én szorongok a mostani 6 tb-nyi hdd rengetegen is!
farao
11 éve, 11 hónapja és 2 heteEz relatív, pár játéknak és zenének valóban elég, főleg hogy zenét már neten is lehet hallgatni…
De aki szeret a gépén tárolni filmeket/sorozatokat annak 1 terra már könnyedén kevésnek bizonyulhat. 😛
totyak
11 éve, 11 hónapja és 2 heteDe nyilván senki nem tárol a gépén filmeket, játékokat. Azok a polcon vannak eredeti lemezeken 😄
farao
11 éve, 11 hónapja és 2 heteAmúgy én is sokallom kicsit egybe a 6 terrát, de pár év és 10 terra is tök természetes lesz 😄
A Seagate helyett viszont a WD felé hajlok..
/bocsi a dupla komment miatt, megzavartak 😄 /
farao
11 éve, 11 hónapja és 2 heteTermészetesen 😄 Ahogy a nagykönyvben meg van írva… 😛
kpal
11 éve, 11 hónapja és 2 hetedurva én már 4 éve 160Gb-os WD használok ,de ekkora méretre belátható időn belül nem tervezek , max egy 128GB SSD rendszernek + 1-2 játék.
Amugy durva nagyon 6TB 😎