Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok piacán néhányan úgy próbálnak érvényesülni, hogy egy különleges modellt dobnak piacra. A Saygus V2 mögött pont egy ilyen koncepció áll, hiszen a készüléket az Indiegogo oldalán indították útnak még korábban, sokáig pedig úgy tűnt, hogy a projektből mégsem lesz semmi. Nemrég azonban jó hír érkezett, hiszen a következő 1-2 hónapban piacra kerül a készülék.
A különlegességét egyfelől az adja, hogy a 64GB belső tárhely mellé két darab microSD kártya is elfér, így közel fél TB tárhelyünk is lehet. Mellette két SIM kártyát is kezel, az 5 hüvelykes Full HD kijelző alatt pedig 3GB RAM és egy Snapdragon 801-es chipkészlet dolgozik. A hátsó kamera 21 megapixeles és 4K videókat is rögzít, az első 13 megapixeles, a hangrendszer pedig Harman Kardon technológiát használ.
Az ujjlenyomat-olvasó mellé IPX7-es vízállóság is tartozik, az akkumulátor könnyen cserélhető és támogatja a vezeték nélküli töltést. A legújabb Android rendszert futtató készülék nagyjából 650 dollárba kerül majd.
kpal
9 éve, 12 hónapja és 18 órájaItthon nehezen fr el egy újabb márka . Belsőleg jó nagyon.
wegh
9 éve, 12 hónapja és 17 órájaNagyon jónak tűnik, bár nálunk esélytelen a terjedése a dupla sim miatt 😮
imperator
9 éve, 12 hónapja és 17 órájaTele extrákkal, az ára se tűnik annyira rossznak.
1000feri
9 éve, 12 hónapja és 17 órájaide úgysem hozzák……
warriorautobot
9 éve, 12 hónapja és 17 órájaSzerintem hivatalosan hozzánk nem nagyon jut el, de nagyon jó belsővel látták el.
tardief88
9 éve, 12 hónapja és 16 órájaSzépen összesűrítették. 😄
razerplay3r
9 éve, 12 hónapja és 11 órájaNem rossz, de azért itthon esélytelen lesz szerintem a vásárlása.
totyak
9 éve, 12 hónapja és 10 órájaHiába nagyon jónak tűnik, én nem vennék meg egy totál ismeretlen márkát.