Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes ötletet jelentett be tegnap délután a Microsoft, akik elárulták, hogy megnyitják az Xbox Live kapuit a többi platform irányába is, ami a gyakorlatban azt jelentheti majd, hogy a jövőben már teljesen mindegy lesz a többjátékos mód kapcsán, hogy milyen konzollal vagy PC-vel rendelkezünk. Mint ismert, az Xbox One és a Windows 10 már most is olyan szorosan összefonódik egymással, mint a borsó meg a héja, ám amennyiben a Microsoft ötlete beválik, akkor a rajongók platformtól függetlenül együtt játszhatnak, így egy online mérkőzésen Xbox Live-ról, Steam-ről, de akár még a PlayStation Network-ről érkező fanatikusok is részt vehetnek.
Nyilván azért, mert a Microsoft megnyitotta eddigi rendkívül zárt rendszerét, az még nem jelenti azt, hogy az összes fejlesztő ki is fogja használni a jövőben, ellenben például a Rocket League lesz az első olyan alkotás, amelynek keretein belül minden platformról csatlakozhatnak rajongók az online mérkőzésekhez.
mordorer
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaEzt már évekkel ezelőtt meg kellett volna lépni! De persze örülünk, a lényeg hogy felmérték, mekkora igény van erre.
santonio
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaAzért kíváncsi leszek, mekkora nyafogás lesz azon, hogy PC-n egérrel könnyebb lőni, konzolon meg ott a rásegítés és ott meg azért könnyebb meg amúgy is. Lesz ennek még ellenzéke…
tuttu13
9 éve, 10 hónapja és 6 napjahmmm Egy pörgős FPS-ben kíváncsi lennék mire jutnak egymással a platformok…
farao
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaalapból nem lenne rossz ötlet, de tény hogy a játékok másképp futnak pc-n, xboxon, és megint másképp ps-en, a más fps szám és más grafika is előnyhöz juttathat emebereket és akkor a merőben más irányításról még szó sem esett… Hát kíváncsian várom 😄
neurotic
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaA Rocket League már megjelenés óta cross-platform, igaz úgy tudom csak pc és ps között. Szóval lényegében a hír kb csak annyi, hogy a Microsoft felzárkózik. Nem hiszem, hogy túl sok olyan játék lenne a jövőben ami szintén cross-platform lenne, de sok játéknál nincs is értelme. A Rocket League esetében pont van, mert kb mindegy, hogy valaki kontrollerrel vagy egérrel játszik. Viszont egy lövöldözős játék esetében előnyben van az egér plusz billentyűzet kombó.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaEz mindenképpen jó hír csak az a baj hogy az FPS-eknél szerintem le kellene korlátozni a PC-seket mert az előnytelen lenne a konzolokra nézve. Más játékoknál szerintem nem lenne vele gond.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaMár régebb óta le vannak maradva. A Final Fantasy XIV is közös multin van PS3, PS4 és PC között. Emlékeim szerint a Micro miatt nem vonták őket is be. Ők akartak feltételeket szabni. 😄
ryuthestar
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaEgyébként örülök a hírnek, de már rég meg kellett volna lépni.
https😕/media.giphy.com/media/10lDMm3ABSRAo8/giphy.gif
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaahogy a street fighter 5 ben se tudsz makrot irni billentyűvel kombókra pedig tudsz pc/ps4 ellen játszani. csak gamepadot enged, úgy a többi játéknál is meg fogják oldani, ne arra gondolj hogy codot fogunk egymással, ott a pc op ez egyértelmű. rocket league meg pc n kontrollerrel jó.
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaműködik ez már most is, pc és ps4 épit közös multis kapcsolatot.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaEz király lesz 😄
totyak
9 éve, 10 hónapja és 6 napjaEnnek már rég így kéne működnie. Minden platformon be lehetne állítani, hogy akar e más platform ellen játszani, vagy sem.
movi
9 éve, 10 hónapja és 5 napjaDe jó, jöhetnek a csalók konzolra is! Pff…
12 éves vérpistike a GOD moddal! Stb…
Előre rosszul vagyok …
Már nem érdekel!!