Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság a videósok és streamerek között egyértelműen a játékosok a legnépszerűbbek, akik egyre többször választanak valamilyen okostelefonra, vagy táblagépre készült játékot, melyeket sokáig csak nehezen lehetett online képre varázsolni. Az Android esetében már megoldotta ezt a lehetőséget a Google, az Apple pedig csendben teszi meg mindezt. A nemrég megkezdett fejlesztői konferencia első napján ugyanis bemutatták az iOS 10-et, ám a színpadon nem hangsúlyozták a ReplayKit Live funkciót, mely lehetővé teszi a telefon képének streamelését.
Ez egyébként nem egy külön program, hanem a fejlesztők számára megnyitott funkció, így az ősszel érkező rendszerhez majd szépen sorban érkeznek a friss applikációk, melyek már támogatni fogják a streamelést. Ez egyébként nem csak a játékok előtt nyithatja meg az utat, hanem az oktatás és akár az élő technikai segítségnyújtás kapcsán is fontos lehet.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 4 napjaWoW!
Hát én pont ezt szerettem volna az Almás telefonomon! Vagyis nem én azt szeretném megtudni hogy hova az anyádba menti le az archivált e-mail-eket!?!?! Most ez miatt szívtam a munkahelyen!
Amúgy almás telefont soha nem vennék!
tommy
9 éve, 7 hónapja és 4 napjaAndroidon nem is hallottam róla hogy van ilyen! 😮
totyak
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaMondjuk engem egy mobiljáték streamje még annyira sem érdekel, mint egy konzol, vagy pc játéké, de nyilván nem én vagyok a mérvadó.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 3 napjaBiztos vannak országok ahol többen használják ezt.
venoman
9 éve, 7 hónapja és 1 napjaNem nagyon hat meg mert azt se tudom mi az 😄