Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Apple nemrég mutatta be az új Apple TV-t, mely az elődökkel ellentétben igen nagy fenyegetést jelent a nappalikba szánt androidos konzolokra. A vállalat ugyanis saját alkalmazásokat és komoly erőt kínál az új vásárlóknak, ám a jelek szerint a Google sem tétlenkedik. Az FCC oldalán ugyanis feltűnt a következő Nexus Player, mely 2014 októberében bemutatott eszköz következő generációja lesz.
Az újabb generációról hardveres részletek nem szivárogtak ki, de vélhetően több memóriát és gyorsabb processzort kap az eszköz, illetve az Apple példáját követve egy új irányító is helyet kaphat a csomagban. A megjelenésre néhány hónapon belül kerülhet sor, így igazodnak a tavalyi menetrendhez.
kpal
10 éve, 4 hónapja és 1 heteDe az Nvidia is veszélyt jelent az ő megoldásuk is jó.
warriorautobot
10 éve, 4 hónapja és 1 heteEzeknek van nagyobb jövőjük?
Sokat nem jósolok nekik.