Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A november elején megjelent Jurassic World Evolution 2-ben lehetőségünk volt a filmek egyik fontos szereplőjéhez, Hammondhoz hasonlóan felépíteni álmaink dinóparkját, és ezen lehetőségeink egészülnek ki a játék első ingyenes frissítésével. Az első frissítés jövő hét csütörtökön, azaz december 9-én érkezik, és rögtön jó pár új épülettel, valamint öt darab új térképpel dobja meg a pályák számát, a szabadépítkezést lehetővé tévő Sandbox módhoz, ahol ezen térképek domborzati viszonyait is mi magunk alakíthatjuk.
Valamint szintén ezen a napon fog érkezni az első fizetős kiegészítő csomag, ami az Early Cretaceous DLC Pack névre hallgat, ami nevéhez hűen vadonatúj fajta dinoszaurusz fajtákat ad hozzá a játékhoz.
patrik94
4 éve, 1 hónapja és 2 heteVissza kéne telepítenem.
vape
4 éve, 1 hónapja és 2 heteAz igen, nincs egy hónapja hogy megjelent. 😮
golem
4 éve, 1 hónapja és 2 heteLassan érdemes lesz beruházni rá. Várok karácsonyig hátha beakciózzák.