A végleges verzió megjelenése előrébb csúszott az idősíkon, március harmadika helyett, február huszonnyolcadikán debütál, a dátum viszont csak az észak-amerikai játékosokat érinti, az európai datálás nem változott a korábbiakhoz képest, így az február huszonhetedik napján áll pályára, még így is egy nappal előbb, mint a tengerentúlon.

Robbie Bach szintén elárulta, hogy a Halo 3: ODST (korábban Halo 3: Recon) valamikor idén debütál majd, ennek dátumát nem pontosította. A Halo Wars az Ensenble stúdióban készülget, kizárólag a Microsoft kurrens konzoljára. Lesz tehát demó hamarosan, majd onnan már csak pár hét és a retail lemezek is útjukra indulnak.