Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai Rensselaer Polytechnic Institute tudósainak az MIT segítségével sikerült egy olyan újfajta integrált akkumulátort kifejleszteniük, amely egy papírszeleten elhelyezett szén nanocsövekből áll. A forradalmi áramforrás számtalan előnnyel bír; amellett, hogy szupervékony és abszolút hajlékony, teljes mértékben integrált, azaz a ma használt akkuktól eltérően nem tartalmaz különálló alkatrészeket. Mindez nemcsak, hogy hatékonyabbá és energiatakarékosabbá teszi, de egyúttal a gyártást is jelentően megkönnyíti, ami így tulajdonképpen a nanocsöveknek az elektrolitokba áztatott papírszeletekre történő nyomtatásából áll.
Emellett a meghibásodás vagy a túlmelegedés esélye is jóval alacsonyabb, és az ilyen akkumulátorok jelentősen környezetbarátabbak is.
A fejlesztést vezető Linhard professzor szerint a kereskedelmi forgalmazásra még jó néhány évet várni kell, ugyanis egyrészt a prototípus egyelőre nem elég nagyteljesítményű, másrészt pedig a szén nanocsövek még nagyon drágák. A professzor szerint ugyanakkor eljöhet az az idő, amikor az ilyen áramforrások akár járműveket is hajthatnak majd.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 hetemost sincs ilyen 🙁