Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Grand Theft Auto-sorozat legújabb részei körül mindig is nagy felhajtás volt, és nem lesz ez másképpen a széria ötödik darabjánál sem. Már korábban rengeteg pletykát és szóbeszédet hallhattunk vele kapcsolatban, ám a Rockstar nagyon mélyen hallgat, maximális hírzárlatot rendelt el, mi pedig kénytelenek vagyunk az elemzők szavaira hallgatni. Így történt ez a mai nap reggelén is, az EEDAR főnöke, avagy Jesse Divnich kutatóelemző ugyanis elárulta, hogy szerinte a cég az idei E3 kiállításon biztosan bemutatja majd a GTA ötödik epizódját.
Divnich a GameInformernek adott interjújában hintette el elemzéseinek végeredményét, és bár azt nem tudjuk, hogy miképpen jutott erre a következtetésre – nyilván józan paraszti ésszel -, de állítsa szerint még nem lesz játszható formában jelen a program a nívós eseményen, ellenben egy teasert és némi részletet szinte biztosan kapni fogunk róla. Jesse elmondta továbbá, hogy nem számíthatunk konzolexkluzivitásra – még időlegesen sem – a program esetében, persze attól még PC-n így is komoly késedelmeket szenvedhet el a késztermék. Egyelőre azonban ezen kár filozofálni, viszont kíváncsian várjuk a Rockstar E3-as felhozatalát!
skyman
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaHát remélem h ennek az elemzőnek igaza lesz🙂
Nekem nagyon is bejön ez a GTA, elbirnák viselni még egy részt, és az se volna gond ha sietnének vele😛
popapa
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaVárom!!
marco
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaÉpp most zúzom újra a negyedik részt. Alapmű. Jöjjön mihamarabb.