Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek

2010. január 29.
3.1761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Titan Quest fejlesztőinek romjain alakult Crate Entertainment első játéka, avagy a Grim Dawn meglepően érdekes koncepcióval került bejelentésre néhány nappal ezelőtt, ám sokkal érdekesebb az a rendszer, amellyel az illetékesek szeretnék eladni a programot, lévén elkészülte attól függ, hogy a játékosok hajlandóak-e előre pénzt adni érte, mivel az előrendelésekből befolyó összegből szeretnék finanszírozni munkálataikat.
 

Az egyelőre furcsa módszer még kérdéses, hogy működik-e, mindenesetre nulla látnivaló nélkül, egy felvázolt koncepció után elég nehéz eldönteni azt, hogy miért adunk ki előre pénzt.

Szerencsére az illetékesek a mai napon nyilvánosságra hozták a Grim Dawn első képeit, amelyek alapján egyrészt ellenőrizhető a bejelentéskor elhangzott tömény mennyiségű információ, illetve az is, hogy azokból mi volt igaz. Ha még emlékszünk az akkori nagy szavakra, akkor mondhatni minden, hiszen a stílus valóban hack n slash RPG, a világ valóban poszt-apokaliptikus, és már az első állóképek alapján is hangulatos, valamint a vér is fröcsög, méghozzá literszámra. Egyelőre csak ennyi, amit megállapíthatunk a nyolc darab screenshot alapján, ha pedig kíváncsiak vagyunk arra, ezen kívül vajon mit ígérnek nekünk a fejlesztők játékukkal kapcsolatban, akkor a keresőt használva megtalálhatjuk a választ.


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 2. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 3. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 4. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 5. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 6. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 7. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 8. kép


Grim Dawn: Megtekinthetők az első képek - 9. kép


2 hozzászólás

marco

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

Előre fizetni? Nem gyenge...mosolygó smiley

válasz erre

Shade

16 éve, 8 hónapja és 21 napja

Fú ez tisztára Legend Hand of God. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások