Ezzel a számadattal nem is lenne különösebb problémánk, ám ha visszatekintünk az év elejére, és előszedjük az úriember januári nyilatkozatát, akkor nagyon hamar rájövünk, hogy az ötödik Gran Turismo munkálatai semmit sem haladtak előre, mert Yamauchi akkor is éppen ennyi százalékkal illette a munkálatokat. Hogy szimpla feledékenységről, vagy valóságról van-e szó, nem tudni, de annyi szent, hogy a Polyphony tagsága – hiába dolgoznak jelenleg is 140-en a programon – egy rendkívül kényelmes banda, és csak reménykedhetünk abban, hogy az esztendő elején volt elsietett a nyilatkozat és most igaz. Ha hihetünk Kazunori szavainak, akkor a maradék 10% már csak a polírozást és a csinosítgatást jelenti számukra, amivel hamar készen lesznek. Ajánljuk, hogy valóban így legyen!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gran Turismo 5 név hallatán mindenki egyértelműen a legszebb és legtartalmasabb autószimulátort vizuálja maga elé, amely valaha is készülni fog a szakmában. A kizárólag PlayStation 3 konzolokra fejlesztett alkotást a Polyphony brigádja készíti, idestova már lassan öt esztendeje, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a sokak által idén őszre várt megjelenés csak egy óriási álom marad, hiszen a csapat főnöke, avagy Kazunori Yamauchi úgy nyilatkozott a minap, hogy játékuk már kilencven százalékig készen van.
marco
15 éve, 8 hónapja és 2 heteEjjj, hogy miért nem tud legalább egy cég időpontot betartani…😖
snukid
15 éve, 8 hónapja és 2 hetecsővi😎
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteSzia!