A Rockstar megbombázott minket a legújabb képanyagával, melyen végre többszereplős móka közben érhetjük tetten a produktumot. A grafika láthatóan visszaesik az offline történet színvonalához képest, ennek ellenére még mindig nagyon jól fest. Vajon kibírod, hogy ne kukkold meg?
Mivel tudjuk, hogy ennek a névnek úgysem tudtál ellenállni, ezért még néhány szóban vegyük is gyorsan át azokat a dolgokat, amiket érdemes, sőt kötelező róla tudni. A Grand Theft Auto IV helyszíne ismét a harmadik epizódból jól ismert Liberty City, persze immáron sokkal részletesebben modellezve. Ezúttal az Európából Amerikába vándorló Niko Bellic kerül az irányításunk alá, aki a múltját szeretné végre maga mögött hagyni és megvalósítani az amerikai álmot.
Mi másból is próbálna megélni enyhén szétcsusszant protagonistánk, mint a kemény bűnözésből. Egy újabb hullám szabadul Liberty City városára, ebben nem lesz köszönet. A játék kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra érkezik folyó hó 29.-én. Korábban felröppentek a hírek egy esetleges Nintendo DS verzióról is, ám megerősítve, vagy hivatalosan megcáfolva tudomásunk szerint azóta sem lett, így ezt továbbra is pletykaként tartjuk számon, annak ellenére, hogy jól tudjuk, mi indukálta.
A Grand Theft Auto IV rendelkezni fog egy multiplayer szekcióval, nem is akármilyennel. Nézzétek csak!