Már magam sem tudom, hogy honnan eredeztethető azon tévhit, mely szerint a Gears Of War a kezdetektől fogva trilógiának készült, de mint újfent kiderült, erről szó sincs. Lehet, hogy megreked a második felvonás után a menetelés, de arra is nagy esély van, hogy akár a negyedik felvonás is megszülessen, minden a leendő sikerek függvénye. Úgy vélem, hogy a második rész még elődjét is képes lesz felülmúlni, hiszen egy jól ismert játék folytatásaként indul útnak, nem a nulláról építkezik, mint tette azt az első epizód, a megjelenésekor.
A második részt követően szinte biztosra vehető tehát, hogy jön a harmadik is, majd egy esetleges negyedik. Cliff Blezinski tehát nyugalomra intette a lelkes fan csapatokat, hogy aggodalomra semmi okuk, bár előrébb nem terveznek soha az aktuális, termelésben lévő résznél, mégis van bennük egy jó adag hajlandóság arra, hogy a kitűzött sikerek elérését követően folytatásokkal rukkoljanak elő. Az arany tojást tojó tyúkot senki sem szereti levadászni, így ők sem fogják, természetesen. Hogy a sorozat hány jövendőbeli epizódot fog megélni? Azt a jelek szerint senki sem tudja, annyi viszont bizonyos, hogy nincs forgatókönyvük, minden képlékeny és dollárköteg függő, mint minden az üzleti világban.
A Gears Of War 2 idén november 28.-án fog megjelenni, kizárólag a Microsoft üdvöskéjére, Xbox 360-ra. Sok sikert és rengeteg folytatást kívánunk.
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaMekkora álszerények, basszák meg! Persze hogy sikeres lesz! 😄
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaJól beszélsz! 🙂 Tudják ezt ők is jól, csak egy kicsit eljátszadoznak a dolgokkal. 😄
dante576
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaVan ám duma!!!! Mindegy mert nekem akkor is nagyon tetszett az első rész és várom a másodikat is!😛😎