Ismerős az ebből eredő, feszítő fájdalom, a tehetetlenség degradáló érzése. Hogyne lenne az! Sok esetben kapjuk a szemünk közé, hogy sorry srácok, ez csak Nipponban lesz elérhető. A legszebb öröm a káröröm, szokták mondani, még inkább érezni emberek, bizonyos esetekben. Most rajtunk a sor.
Lehet marokban, sunyin vigyorogni, mert a Microsoft megerősítette, hogy Japán kimarad a szórásból, a várhatóan übersikeres játék nem fog hivatalosan megjelenni a felkelő nap országában, sőt, Németországban sem. Ez utóbbi még talán indokolható is, hiszen a germánok köztudottan nagy cenzúra mesterek, több, kifejezetten erőszak orientált játék megjelenését tagadták meg a múltban. Ez nem hivatalos magyarázat, azt nem ismerjük.
Ellenben a Japántól való távolmaradása már egy keményebb dió lehet számunkra, hiszen egy exkluzív húzócím lesz a Gears of War 2, amelyből bizony jónéhányra van szüksége a redmondiaknak a nipponi piac meghódításához. Az első epizód szépen teljesített annak idején, a megjelenését követő első héten 33,212 darabot hordtak szét belőle a szaké szopogatók. A Microsoft nem indokolta meg a döntést.