Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azt már tudjuk egy ideje, hogy a This War of Mine fejlesztőiként elhíresült 11 bit Studios munkatársai a háttérben nekiláttak egy Frostpunk című projektnek, amiről a tavalyi bejelentés óta szinte semmit sem hallottunk - legalábbis mostanáig. A készítők ugyanis a minap egy elképesztően látványos trailert mutattak be nekünk a kérdéses alkotásról, aminek az érdekessége az lesz, hogy egy sci-fi stílusú városépítős játéknak ígérkezik, aminek a lényege nem is annyira az építkezés és a menedzsment, mint inkább az lesz, hogy az extrém időjárási körülmények között metropoliszunk túlélje a megpróbáltatásokat.
A játékban a fejlesztők szerint újra olyan sötét és kényes témákat feszegetnek, amelyek a This War of Mine keretein belül is fontos szerepet kaptak, ezáltal kiemelték például, hogy megjelenik majd a játékban a kannibalizmus is, ami az alábbi traileren látható elszigetelt város esetében nem tűnik túl nagy meglepetésnek.
A Frostpunk várhatóan még idén érkezik PC-re, az alábbi trailer pedig bár nem mutat meg semmit a játékmenetből, az elképesztő hangulat miatt viszont így is érdemes vetni rá egy pillantást.
direktor
8 éve, 9 hónapja és 1 heteAzta! 😮 Hát animátorban nem kell erősítés a srácoknak. Ez nagyon durva!
eltohn
8 éve, 9 hónapja és 1 heteBrutálisan hangulatos!
golem
8 éve, 9 hónapja és 1 heteEz nagyon várós lett nálam most. 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 heteA videó tényleg erős lett, jó lenne, ha gameplayt is tudnék hozzá társítani, mert van, hogy az meg teljesen elveszi a kedvem.