Friss képeken feszít a Commander: The Great War

2010. november 22.
4.7071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Nemrégiben új képek láttak napvilágot a Matrix Games derék brigádjának köszönhetően a Commander széria legújabb tagjáról, a The Great War alkotásról, amely nem kevesebbet ígér többek között, mint, hogy visszarepít bennünket az első világháború döntő ütközeteinek színterére.
 

A szoftver elsősorban a nyugat-európai hadszíntérre fókuszál, ahol a szemben álló felek Belgium lerohanását követően, egymással szemben "beásták" magukat és kiegyenlített erőviszonyok miatt, évekig elhúzódó, mindkét fél számára rendkívül nagy veszteségekkel járó állóháború alakult ki.

A kitűnőnek ígérkező stratégiai játék, történelem leckének is remek lehet, mivel a verduni csata mellett számos olyan ütközetbe is bepillantást nyerhetünk, amelyek alapvetően meghatározták a világ fegyveres hatalmainak erőviszonyait egészen a második világégésig. A korhű, páncélos harci járművek mellett bevethetünk majd 16 egymástól eltérő funkciójú gyalogsági egységet, tüzérséget, tankokat is és mindezeken felül, ha úgy tartja kedvünk, még lovassági rohamot is indíthatunk. Természetesen nem csak a földön, hanem a levegőben és a vízen is felvehetjük a harcot ellenlábasainkkal szemben, csatasorba állítva az akkoriban még újdonságszámba menő bombázókat, vadászgépeket, tengeralattjárókat és rombolókat.


Friss képeken feszít a Commander: The Great War - 2. kép



Friss képeken feszít a Commander: The Great War - 3. kép



Friss képeken feszít a Commander: The Great War - 4. kép



Friss képeken feszít a Commander: The Great War - 5. kép

2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 2 napja

Hogyhogy végre? Rengeteg van.meglepett smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 2 napja

végre egy körökre osztott cucc

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja