A projekt aggasztja a zene-, film- és televíziós ipar cégeit, mert Franciaországot tenné az első olyan országgá, ahol – néhány eurós havi díj megfizetése után – korlátlanul lehetséges a fájlcserélés, az audió- és videotartalmak letöltése a kapcsolódó „net-társak” számítógépéről.

„Nagy figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását” – nyilatkozta Francine Cunningham, egy zenei kereskedelmi csoport, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) szóvivője. „Mindenféleképpen hosszú időnek kell még eltelnie, hogy az elképzelés törvénnyé váljon”.

A törvénytervezet a francia fogyasztói csoportok támogatják, hevesen támadják azonban olyan cégek, mint a Vivendi Universal, a világ legnagyobb lemezcégének az Universal Musicnak a tulajdonosa, melynek részesedése van az NBC Universal film- és televíziós társaságban is. A francia filmes és zenei szervezetek élesen bírálták a törvényt, amely megfogalmazásuk szerint meggyilkolja munkáikat.

Decemberben a francia kormány intézkedést hozott volna, amely a kalózmásolatok terjesztőit jelentős – akár 300 ezer eurós – pénzbüntetéssel és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja. A képviselők később a tervezetet olyan kiegészítéssel látták el, amely licencdíj ellenében legalizálná a fájlcserélést.

Geraldine Moloney, a Motion Picture Association in Europe szóvivője szerint mindennek jelentős hatása lenne az egész filmes világra, ám annak egésze megmozdulna ellene. Jogi szakértők szerint a törvényben szereplő licenc sértheti az EU szellemi javakkal kapcsolatos törvényeit.