Formula 1: Az első teaser videó

2009. április 24.
5.4271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Kódmesterék arcul csapták a legújabb Formula játékra várakozókat, ugyanis a leginkább, legszélesebb körben várt verziók nem kapnak idei kiadást, a PlayStation 3-as, Xbox 360-as, valamint PC-s kivetülések valamikor jövőre érkeznek, derült ki a tegnapi bejelentésből.
 

Ezzel szemben érkezik még ebben az esztendőben egy hordozható változat, PlayStation Portable-re és kap a Nintendo Wii is saját installációt, persze hivatalos licenszekkel, mint a nagyok.

A dolgok elméleti része tegnap megvolt, ma pedig megnézzük, milyen stílust építettek köré a franchise hivatalos jogainak újdonsült tulajdonosai. Korábban a Sony birtokolta őket, tavaly viszont a Codemasters-hez kerültek, talán a lehető legjobb helyen van most a készülődő anyag, ennek beigazolódására azonban még rengeteget kell majd várnunk. A játék hivatalos weblapján már látható az első teaser videó, amely mindennemű gameplay jelenetet mellőzve, a hangulat teremtésre fókuszál. Rövid, nem túl közlékeny, de egyelőre ezzel vagyunk kénytelenek beérni. A videó után linket is találtok.

#tv#
Formula 1 Official Website
4 hozzászólás

marco

17 éve, 4 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
patrik vagyok 8 éves szeretném megkérdezni hogy van e a forma 1 es játékban hely számomra én is szeretnék játszani.
Szia Patrik! Ez egy cikk, itt nem lehet jelentkezni.

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 4 napja

patrik vagyok 8 éves szeretném megkérdezni hogy van e a forma 1 es játékban hely számomra én is szeretnék játszani.

válasz erre

Vendég

17 éve, 5 hónapja és 16 napja

ha ki adták volna már az is késő lenne D: más felől viszont ez az a játék aminek a fejlesztését nem lehet elkapkodni :/

válasz erre

yanis91

17 éve, 6 hónapja és 19 napja

Ha a codmasters csinálja akkor baj nem lehet vele.kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljarDAVE profilja