Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokakat lepett meg, amikor a Square Enix felfedte a Final Fantasy széria 14. részét, amellyel, a korábbi Final Fantasy XI-hez hasonlóan az MMORPG-k piacát kívánják betámadni. A srácok alaposan felpörögtek az elmúlt hónapok során, amelynek kellemes következménye az E3-on sugárzott videójuk végén megfigyelhető dátum, amely még 2010-re ígéri a produktumot. Egy év alatt két teljes értékű Final Fantasy rész nem lenne semmi, a kérdés csak az, hogy ha ilyen ütemben növelik a számokat a címekben, akkor vajon mennyi idő alatt érjük el a jubileumi 100. felvonást. A remek logikával rendelkező olvasóink az eddigiek alapján bizonyára már kikövetkeztették, hogy a Square Enix elszállította a Final Fantasy XIV-et is Los Angelesbe, ahol nem voltak restek széles körben mutogatni azt.
Ebből számunkra, az eseményeket csak az internet hathatós támogatásával követőknek, nagyjából annyi jutott, amennyit lentebb láthattok. Néhány screenshot, amelyeken megfigyelhetjük a grafikát, egy csomó párbeszédablakot és néhány lekardozásra vágyó szörnyecskét. Ezeket bonyolítja meg egy trailer, amely kellően hosszú és kellően varázslatos lett, persze utóbbi csak akkor igaz, ha az emberfia fogékony a japán ecsetvonásokkal megfestett fantasy világokra és a szamárfülű lényekre. Emellett a kiadó elérhetővé tett egy benchmark programot is, amelyet ide kattintva érhettek el, és pontosan arra szolgál, amire a neve alapján gondolhatunk: letesztelhetjük vele, hogyan fog futni az alkalmazás a gépünkön.
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaAzta, ígyfog kinézni? Szedem le a benchmarkot, de nemértem miértnem lehetett azt olyaírni, hogy benchmark download…erre nvidia download meg valami mittomén mivolt ott -.-
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaEszeske, az annyi, hogy az nvidia vagy a square enix honlapjáról akarode letöteni a cuccot.
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaNa igen, de ha először megy oda az mebert csak annyit lát, hogy „download nvidia” akkor az most miregondol? Hogy, leszedi az mvidiát, vagy a benchmarkot. Hát én egyből valami másra gondoltam, tuti, mást írtam volna oda, esetleg