Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a múlt héten adtunk nektek hírt arról, hogy a Square Enix brigádja végre hivatalosan bejelentette, a Final Fantasy XIV PC-s verziójának zárt béta tesztelési időszaka a végéhez ért, így itt az idő arra, hogy megnyissák a program kész változatát minden fanatikus előtt, avagy indulhat a nyílt béta. Sajnos pontos időponttal akkor még nem tudtunk szolgálni, annyit ismertünk csak, hogy valamikor szeptember elején lehet esedékes ez a lehetőség, közelebbit azonban bármennyire is szerettünk volna, az illetékesek akkor még nem közöltek velünk.
A hétvége folyamán azonban a csapat végre nyilvánosságra hozta ezt az információt, egy belsős fejlesztő ugyanis úgy nyilatkozott az RPGSite kíváncsi újságíróinak, hogy most szerdán, avagy szeptember elsején indulhat a második Final Fantasy MMO nyílt bétája, méghozzá az iskolakezdés első napjának reggelén már élni fognak a szerverek, így egyetlen tanárnéni és tanárbácsi se lepődjön meg, ha tömeges igazolt hiányzásokkal szembesülnek az első héten, az ugyanis nem a legújabb kitalált influenza, hanem a Final Fantasy XIV miatt lesz, ami két napon belül mindenki számára kipróbálható formában kerül fel a világhálóra. Ha tehát kíváncsi vagy a programra, a szeptember végére esedékes megjelenés előtt bátran vágj bele a nyüstölésébe.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 heteVégre! Már nagyon vártam.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 heteMár csak néhány nap és játszhatunk? Ez csak egy álom lehet!🙂
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hetenavégre
bentix11
15 éve, 3 hónapja és 1 napjaén még egyiket se probáltam ugyhogy szntem ezt is kihagyom