A derék amerikaiak akármit is változtatnak benne, évről-évre több millió példányt szórnak el belőle a fociőrült játékosközönségnek. Az utóbbi időben a széria fejlesztésének fő iránya egyértelműen a konzol volt, azaz a PS3 és az Xbox 360, amelyekre már évekkel ezelőtt írtak egy pofás grafikai motort. A fekete bárány szerepében tetszelgő PC-re idáig ezt nem portolták, hiába hőzöngött a fanatikusok nagy része. Még leírni is szörnyű, de a személyi számítógépekre optimalizált FIFA egészen a FIFA 10-ig a PS2-es változatokkal fakadt egy tőről.
Szerencsére új szelek kezdtek el fújdogálni, amely közérthető nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy az EA Sports végre vette a fáradságot, és úgy döntött, 2010 végén PC-re is elhozzák a next-gen korszakot. Állításuk szerint már 2 éve dolgoznak azon, hogy az újgenerációs konzolokon használt engine-t átírják PC-re is, és most jött el annak a pillanata, hogy piacra merjenek lépni vele. Kaz Makita vezető producer vízválasztónak nevezte ezt a pillanatot, és biztos benne, hogy a franchise PC-n is sokat fog fejlődni.
Az EA még 2009-ben adott egy indokot, hogy miért nem sietik el az új motor bevezetését személyi számítógépekre. Az akkori nyilatkozatuk szerint mindössze a PC-k 10%-a lenne képes futtatni a next-gen grafikát. Úgy látszik, nagyot változott 1 év leforgása alatt a világ... A FIFA 11 október 1-jén érkezik PC, Xbox 360, PS3, PS2, PSP, Nintendo DS és Wii platformokra, valamint mobiltelefonokra.