Akik a tavaly augusztusra beígért Ferrari Challenge kiegészítő csomagjait várták, mindhiába tették, a System 3 nem kapott engedélyt azok elérhetővé tételére, mint megtudtuk liszensz akadályokba ütköztek. A stúdió szóvivője elmondta, hogy egészen mostanáig küzdöttek azért, hogy a beígért tartalom megjelenhessen és ezután is megteszik a tőlük telhetőt, de nagyon úgy tűnik, hogy a DLC-k sohasem fognak megjelenni.

Talán sovány vigasz, de említést tesznek mindazon vásárlókról, akik drága pénzekért megvették a játékot, ám nem kapják meg a várva várt támogatást. A korábbi hírek szerint nem csupán a tavaly júniusban bejelentett bővítmény érkezett volna a PlayStation Store-ra, hanem további extrák is követték volna az első fecskéket. Mindhiába, jelenleg az esély minimális arra, hogy valaha is megérkeznek.