Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo 3DS váratlan árleszállítását látván a Sony pontosan tisztában van vele, hogy cseppet sem szabad alábecsülni konkurenciáját - noha kétség sem fér hozzá, hogy a Vita-t máris legendák övezik és alighanem nagyobbat szól majd, mihelyst kiadják. Olybá tűnik, aggodalomra semmi oka a japán nagyvállalatnak, a kecses kis kézi játékkonzol ugyanis káprázatos, de legalábbis a vártnál jobban fest a specifikációs leírásokban, amelyet hivatalosan is kiadott a Sony. Itt lent vethettek is néhány pillantást ezekre a dokumentációkra.
A PS Vita előtt záros határidőn belül kigöngyölítik a vörös szőnyeget; itt az ideje, hogy behatóbban áttanulmányozhassuk az új generációs szerkezet kapacitását és konzolfeletti képességeit. Nos, a Vita hajlandó lesz együttműködni a közösségi szolgáltatások legnagyobb alakjaival, mint a Twitter és a Facebook; kifejezetten kommunikációs csatorna gyanánt használhatjuk majd a Skype-ot, illetőleg alkalmazásainak táborát erősíti majd a Forsquare is.
És igen, a Sony bólintott a papírforma szerint: a beépített memória 512MB lesz, a RAM pedig 128MB-ra rúg majd; a beépített GPS már csak hab a tortán. Javaslom, nyálazzátok át az alábbi adatokat:
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 6 napjaNem rossz, de azért nem is olyan hűdenagy csoda.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 6 napjaNem csoda?😮 Öcsém, simán hozza a ps2 szintjét, simán.
shade
14 éve, 5 hónapja és 6 napjaHát, pedig azt mondta a sony, hogy a ps3 erelyével vetekszik.
marco
14 éve, 5 hónapja és 6 napjaTulajdonképpen a tényleges grafikai képességekről azért még igen kevés infó látott napvilágot… De valahogy még mindig nem tudom elhinni, hogy PS3 szintet tudna hozni, akárki akármit is mond…
Mondjuk a 640X480 miatt elég kicsi lesz a grafikai processzor terhelése szvsz…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 órájaElőször is a kijelzője 960×544 pixeles felbontású, a kamera 640×480-as. Másodszor soha nem mondta a Sony, hogy a PS3 teljesítményét hozza majd, csak azt, hogy a PS3 grafikai szintjét, ami az alacsonyabb felbontás miatt hihető.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 órájaNem, a Sony azt lebegtette, hogy PS3 szintet hoz. Folyamatosan erről hablatyolnak. A grafikai szintet meg ne említsük már egy lapon, egy hd konzol meg eközött azért lesz némi differencia…😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 órájaó de okos vagy!😄😄😄
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 hete„There has been a lot of speculations over the graphics of PlayStation Vita.Infact there are people who says that PS Vita?s graphics are on par with that of PlayStation 3.”
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 hetenem kell rinyálni 😄 gondojatok csak bele hogy ha képes ps3-man keresztül játszani akkor pár „okos ember” tutira meg fogja oldani hogy ps3-mas játékokat át konvertája! igy jó sokk játékhoz juttunk majd hozzá! + akkor már a ps2-es játékokat is könyű lesz átkonvertálni! 😄 szuper konzol lesz
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 heteLegyen igazad…