Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Thearhythm Final Fantasy mellett úgy látszik, hogy egy újabb, korábban csak Japánban megjelent cím kaphat nyugati átiratot a jövőben, a Siliconera csapata ugyanis felhívta a figyelmünket arra, hogy az európai márkanevekkel foglalkozó adatbázisba felkerült a Tales of Xillia játékcím is. A Tales-sorozat egyik legutóbbi tagjáról annyit kell tudnunk, hogy eleddig csak Japánban jelent meg, méghozzá a múlt évben, ámde a népszerű széria egyik legjobb darabja lett.
A Namco ugyan már korábban megerősítette, hogy szeretnének több Tales epizódot is leszállítani a nyugati szerepjátékosoknak, ám akkor elsősorban a Tales Graces F és az Abyss került szóba, a Xillia még nem.
Ám a japánok úgy tűnik, hogy komolyan is gondolták nyilatkozataikat, hiszen amennyiben a játék címe felkerülhetett az európai márkanevek adatbázisába, akkor az nem jelenthet mást, minthogy a Namco a Tales of Xillia nyugati premierjére készülődik, méghozzá záros határidőn belül. Kíváncsian várjuk az ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentést.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 18 órájaDe rohadt jól néz ki!😮
shade
13 éve, 10 hónapja és 17 órájaJa, a fák szépek, de amúgy nekem nemteccik. De a játékra magára kiváncsi lennék.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 17 órájaNekem is a színvilág tetszik. A hangulata. Amúgy gagyi.🙂
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem meg ahogy van nem jön be!