A falhasználók közül sokan egy ideje már panasszal éltek amiatt, hogy a DRM szoftver a CD-kről automatikusan a PC olyan gyökérkönyvtárába telepíti magát, ahol gyakorlatilag észrevehetetlen marad. A Sony a reklamációk hatására ki is adott egy olyan programot, amely megmutatja és el is távolítja az XPC nevű szoftvert a számítógépről, ez azonban úgy látszik, hogy időközben kevésnek bizonyult.
A napokban ugyanis egy olyan trójai vírust fedeztek fel, amelyik éppen a Sony BMG másolásvédelmi kódjának technikáját használja ki arra, hogy észrevétlenül beférkőzhessen az olyan rendszerekbe, amelyeken már rajta van az említett DRM program.
A szoftverbiztonsági cégek ennek kapcsán arra figyelmeztettek, hogy habár a felfedezett vírus ugyan meglehetősen veszélytelen, a DRM szoftver azonban utat nyithat ennél jóval komolyabb kárt okozó támadásoknak és férgeknek is. A Sony BMG valószínűleg erre reagálva jelentette be a technológia visszavonását a CD-kről, legalábbis erre enged következtetni, hogy az intézkedést hivatalosan megelőző lépésként aposztrofálták. A szoftver alkalmazásának felfüggesztését emellett nyilvánvalóan az is motiválhatta, hogy a kiadó ellen peres eljárást kezdeményeztek a másolásvédelmi program miatt. A vád szerint a Sony nem informálta a fogyasztókat arról, hogy az XPC szoftver a számítógép gyökérfájljai közé települ, ahol egyrészt észrevehetetlen, másrészt pedig eltávolítása is veszélyes lehet. Időközben több antivíruscég is kiadott olyan kódokat, amelyek hatástalanítják és eltávolítják a Sony BMG DRM megoldását.
Kapcsolódó linkek:
XPC eltávolító szoftver