Februárban feláll az ENSZ Internetirányító Fóruma

2006. január 15.
1.8111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az ENSZ megkezdte a tuniszi csúcsértekezleten tervbe vett Internetirányító Fórum (IGF) felállításának megszervezését, amelynek struktúrájáról először februárban döntenek majd.
 

Az IGF-nek egyelőre legalábbis nem lesz hatásköre arra, hogy határozatait a gyakorlatban érvényesíthesse, bennfentesek szerint azonban így is komoly beleszólása lesz majd a világhálóval kapcsolatos globális döntésekbe.

A fórum létrehozásáról még a november végi tuniszi internetes ENSZ csúcson (WSIS) döntöttek, ahol komoly vita bontakozott ki az internet felügyeletének kérdésében. Az értekezletet követően a domain-nevekkel kapcsolatos ügyintézés továbbra is az ICANN kaliforniai non-profit szervezet kezében maradt, amelynek döntéseihez az amerikai Kereskedelmi Minisztérium jóváhagyása szükséges.

Az IGF-fel kapcsolatos februári konzultációs ülésre az ENSZ megkezdte a résztvevők összehívását, és minden érdekelt szervezet megjelenésére számít. Ehhez egy megfelelő, az ENSZ honlapjáról letölthető formanyomtatvány kitöltése szükséges, amelyet legkésőbb február 11-ig kell eljuttatni a világszervezethez. Magára az ülésre február 16-17-én kerül majd sor Genfben. Időközben Görögország felajánlotta, hogy helyszínt biztosít majd a fórum első, 2006. június végére tervezett üléséhez. Az IGF jövője Magyarország számára különösen fontos, mivel tavaly december elején Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz eljuttatott hivatalos nyilatkozatban tett javaslatot a szervezet leendő állandó székhelyének Magyarországon történő felállítására. A nyilatkozathoz több magyarországi piaci szereplő és civil szervezet is csatlakozott.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások