Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IGN magazin hivatalosnak nevezett, ám egyelőre sem a Sucker Punch, sem a Sony által meg nem erősített információi alapján nem kell tavaszig várnunk az Infamous: Second Son megjelenésére. A játék ugyanis bár az eredeti tervek szerint is csak jövőre került volna fel a boltok polcaira, de az IGN szerint a nagy alkalomra a jelenlegi álláspont szerint már február magasságában sor kerülhet.
Ennél pontosabb részletek egyelőre még nem láttak napvilágot az Infamous: Second Son megjelenési dátumával kapcsolatban, de a februári premieridőpont már korábban is szóba került a játék kapcsán, így az IGN és a Polygon magazin is már az E3 során 2014 második havát emlegette ezen a téren.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 4 heteNa majd ki fog derülni 🙂
marco
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMindegy mikor jön, a helye ott van a polcon!🙂
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNa az már egyszer biztos.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAkkor kénytelen leszel egy PS4-et is zsákolni hozzá. Szerintem sokaknál ez fogja eldönteni, hogy nem folytatják a sorozat játszását. Meg persze ez más next-gen játéknál ugyanígy elmondható.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteŐ, miért ne folytathatnák? Valahogy PS3-uk is lett, valahogy PS4 is lesz egyszer… 🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 hetePersze, nyilván ha akarnak, akkor vehetnek konzolt, de szerintem sokan nem fognak egyelőre, hanem maradnak a mostani gépüknél, ezáltal megszakad a sorozat és pl. ezzel az új Infamous-zal már nem tudnak játszani.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn is még maradok PS3-on pár évig, de attól utólag be tudom majd pótolni ezt a részt.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz is igaz, csak én mindig magamból indulok ki és én úgy vagyok, ha valami játék kimaradt, akkor visszafelé már nem játszogatok. Így is kevés időm van a frissen érkező címekre is. De az valószínűleg csak az én hülyeségem.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteValószínűleg az. 😄 Ha így csináltam volna PS3-nál, akkor alig lenne játékom, csak tavaly vettem, meg így sok jó cím maradt volna ki.